Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1876

LIPP Vilmos: Ó-római életképek. II. A nők

16 Mily szerepet játszottak a római nők a vallásos mozgalmakban, kivált a keletről és délről importált pogány istenitiszteletek és babonák terjesztésében, ezúttal elmellőzzük, mert az erkölcstelenségnek oly fertőjét volnánk kénytelenek feltárni a t. olvasók előtt, a melyre csak undorral tekinthetnének. Épp ugy nem fogjuk részletezni azon befolyást sem, melyet a nők a keresztény vallás terjesztésére gyakoroltak, mert ama hősies elszántságról és halálmegvetésről, mit egyes római nők ez alkalommal kifejtettek, köteteket lehetne irni és irtak is már nálunknál avatottabb történészek. Különben is a kereszténység eszméjének megszilárdulása már az újkor küszöbét képezi, ismertetésünk pedig az ókori római nők terén kiván maradni. Visszatérünk tehát még néhány pillanatra az ókorba. Ámbátor a római irók előszeretettel irják le az egykorú nők hibáit, gyengéit s bűneit, mindamellett a történet a női lelkinagyságnak és hősiességnek több kitűnő példáit is tartotta fenn éppen azon korból, melyet, mint a leggonoszabb császárok rémuralmának idejét, az emberi méltóság legmélyebb lealáztatása és a legnyomorultabb szolgalelkűség korának lehet bélyegezni. így jegyzé fel Tacitus Annia Pollitta emlékét, ki, midőn Nero gyilkosai férjét Rubellius Plautust, 62-ben Kr. u. leölték, férje véres nyakát átkarolva tartotta, annak vérrel befecskendezett öltönyét szent ereklye gyanánt megőrizte és mint özvegy a legnagyobb gyászban élt, csak annyi eledelt vévén magához, mint a mennyi élete fentartásához szükséges volt. Azonban a jeles nő szenvedései itt még nem értek véget. 65-ben, tehát három évvel utóbb, atyja, L Vetus szintén főbenjáró pörbe keveredett. Annia Pollitta mindent elkövetett, hogy Nero trónjáig hatolhasson, de mind hiába. Ekkor elhatározá, hogy atyja sorsában osztozni fog, valamint Sextia, Vetus napája sem akará túlélni vejét. Sextus tehát mindenét rabszolgáinak ajándékozá,