Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875

LIPP Vilmos: A római agyagipar a vasm[egyei] régiségtárban

— 71 b) Mécsek. (Lucernae.) E szóval: „Incérna" a rómaiak a világitószer vagy eszköz általános fogalmát fejezték ki. Szűkebb értelemben azonban igy nevezték a mécset vagy mécsest is, mely czikk roppant mennyiségben s változatos alakban maradt az ókorból reánk. Mielőtt az ismeretes alakú mécsek tárgyalásába belekapnánk, szükségesnek tartjuk, hogy két, ezektől merőben elütő világitóeszközről emlékezzünk meg, melyek, a mint kétségtelenül római készítmények, ugy alakjuk után Ítélve, a legalsóbb néposztálynál lehettek csak divatban. Az egyik gyertyatartóféle töredék, mely fölül szájdudorral ellátott csészébe szélesbedik ki. A szájdudorban feküdt a kanócz, a csésze pedig a lángot élesztő zsiradékkal volt megtöltve. E készülék hiányzó alsó része hihetőleg kerek hasisban végződött. A másik tárgy meg kezdetlegesebb szerkezetű. Ez nem egyéb, mint egy háromfülü, sikér, szájdudorral biró csésze, átmérője 5 c. A füleken áthúzott zsinegekkel felfüggesztették valahová ; használata csakis az előbbeniéhez hasonló lehetett. Ez utóbbi durva szemcsés fekete agyagból készült edény barbar Ízlésre s barbar készítőre utal. Megragadjuk az alkalmat, hogy e helyütt, minden lehető félreértések elkerülése végett nézeteinket e körülményről röviden elmondjuk. A savariai talajon azon sajátságos helyzetben vagyunk, hogy a barbar jellegű tárgyakat kivált az agyagedényeket keverve s majdnem feles számmal a rómaiakkal kapjuk kézhez, mert épen ily arányban és pedig együtt találtatnak is. Sokáig haboztunk: külön, elválasztva egymástól vagy együttesen tárgyaljuk-e mindkét fajtát, s végre is ez utóbbiban állapodtunk meg. Meg is mondjuk az okát, miért.