Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875
LIPP Vilmos: Hazai iparczikkek a vasm[egyei] régiségtárban
— 30 — gáltatott arra, hogy a szokásos tételek megfejtésében egyéni ügyességeket és leleményességüket, eredeti uj felfogásukat, nemkülönben szorgalmukat és pontosságukat a művészies és csinos kivitelben latba vessék, hogy a megszokott korlátai között valami ujat, az eddiginél tetszetősebbet állítsanak elő. A czéhek az uj ipartörvény következtében megszűntek. Most a régészet-történelmi egyleteknek jutott osztályrészül, hogy hazai művelődéstörténetünk ezen volt tényezőinek emlékeit összegyűjtsék, okmányait,adatait megőrizzék; mert félő, — miután mindezek jobbadán oly egyéniségeknél vannak elhelyezve, kiket az anyagigondok minden ily kézzel fogható hasznot nem hozó foglalatosságtól elvonnak, — hogy rövid idő alatt nyom nélkül elpusztulnak, elvesznek. Egyletünk e tekintetben, kitűzött czéljához hiven, kötelmének ismeri mindenekelőtt a volt czéhek tárgyait tárlatába felvenni, s ha ugyan ebbeli gyűjteményünk — már ami az egész megyét illeti — teljes képet még nem mutathat is fel, mégis alapos reményünk van, hogy lassacskán az erre vonatkozó tárgyak mind ide központosíthatók lesznek. A már meglevőket, mint az alakulófélben levő iparmuzeum történelmi érdekkel biró alapját szándékozunk ez alkalommal első helyen tárgyalni, utánok azután a többi régibb iparczikkeinket. 1. A szombathelyi gombkötő-czéh, feloszlásakor következő tárgyait adta be tárlatunkba: a) Pecsét. Körirata: SZO # GOMB * KÖTŐ * OHE * PEOZETI * 1641. Középen a czéhczimer, forgót tartó kéz, két oldalról háromhárom vitézkötés. A kerek bronz pecsétnyomó lapátmérője 3 ct. b) Világos zöld mázu czéhkorsó, magassága 32 ct. haskörület 75 ct. Előrészén két angyal koszorút tart, és ebben az évszám két sorban 17 15. — c) 38 darab czéh-okmány, változatos tartalommal. Ezekből kiderül több helyütt, hogy a tanonczok (inasok) gonbkötó-apród