Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1872

LIPP Vilmos: Savariai fölirattanulmányok I.

— 22 i — is közös temetkezési hely fogadá be őket, a hová a collegium költségén, a tagok köteles részvétele mel­lett, sokszor nagy fénynyel takaritattak el. Visszatérek most föliratunkhoz. Ebből világosan következik, hogy: miután Felső-Pannonia nemtőjének collegiuma Sa variában virágzottba tartomány tulaj ­donképeni fővárosa sem lehetett más, mint Savaria, s nem pl. Carnutum (Petronell), mint némelyek állit­ják. Mert ugyan hol ütötte volna egy egész tartomány geniusának, védistenének különleges tisztelete mél­tóbban föl sátorát, mint ugyanazon tartomány fővá­rosában ? — Következik másodszor az : hogy a tar­tomány ezen nemtőjének itt temploma volt, melyet collegiumának tagjai épitettek, fentartottak, melyben szertartásaikat végzék, s a melyben vagy a mely előtt a szóban levő győzelmi emlék is bizonyosan állott. Hogyan olvashatta Schönwiesner a GEN'P'P'S. betűket „Genii Iuventutis Pannoniae." nak, előttem rejtély. Orelli 1687. szám alatt is Coll. Genii Prov. Pannoniae-t emlit, e feliratból-e vagy másból, nem mondhatom, mert munkája nem áll rendelkezésemre ; de csak a föl irat tiszta betűire kell utalnom, s nem hiszem, hogy találkozhatnék valaki, ki ezen betűkre más értelmet, mint a milyent én adtam nékik, józanul rátukmálni képes volna.*) — Muratorius pedig fölira­tunk értelmét végkép fejtetőre állítja. Mi a föliratunkban tartalmazott neveket illeti, azokkal röviden kell végeznünk. Nem követhetjük a föliratmagyarázók azon felvett szabályát, hogy minden egyes név akárhányszori előfordultát registráljuk.Tudjuk ugyan, hogy ennek is meg van a maga haszna; mert *) Ezen föliraton: TCNORIVS stb. PPSCRVPTAM stb. PP.S Schön­wiesner szerint is Provinciáé Pannoniae Superioris.

Next

/
Thumbnails
Contents