Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1872
LIPP Vilmos: Titkári jelentés
— 71 i — nek ajtai a megtekinteni kivánó közönségnek lietenkint kétszer nyilnak meg. Miután évi jelentésünkben amúgy is közöltetik a kiállított tárgyak számjegyzéke, most csak azon irányelvekről akarok röviden szólani, a melyek szerint a választmány a régiségtár alakításánál eljárt, s a melyeket most is követ. Hogy tárlatunkban a római régiségek képezik a fó'csoportot, az már helyi viszonyainknál fogva sem lehet máskép. E csoportban ismét főhelyet foglalnak el az irott emlékek, vagyis a fölíratok s bélyegek. Ezek a római köz s magánéletre vonatkozó történelmi adatok, ezek fentartása első sorban is az egylet kötelessége. E végből minden még meglevő föliratot pon tos jegyzékbe vettünk, legnagyobb része már tárlatunk birtoka, a többit is megfogjuk szerezni idővel, az újonnan felmerülőket pedig rögtön lefoglaljuk. Római éremgyüjteményünket, mely kizárólag szombathelyi s Szombathely vidékebeli leletekből áll, időszámitási rendben állítottuk össze. Ez Julius Caesartól egész Arcadiusig tartó, tehát több mint négyszáz évi időközt képvisel, mely alatt rómaiak itt tanyáztak ; s mig Schönwiesner ismeretes müvében az itt talált római érmekből csak 33 nevet 55 fajjal sorol elő, mai éremgyüjteményünk már 125 nevet 808 fajjal számlál. A Bittniczféle gyűjtemény pedig, melynek mi csak kettőseit nyertük vissza, még több névvel s fajjal dicsekedhetik. Különben római érem-, valamint bronz és csonteszköz, továbbá üveg s agyagedény gyűjteményünk napról-napra szaporodik. Az érmeken kivül a többinek rendszeres osztályzása s fellálitása akkor fog eszközöltetni, ha a mostani készlet legalább is rnegtizszeresedik, mert addig minden osztályozási kisérlet