Torday Aliz (szerk.): A Rózsa Anna díj öt éve - Vas Megyei Múzeumok Katalógusai 139. (Szombathely, 1989)
ROZSA ANNA ELETRAJZA Rózsa Anna... Ami keveset tudunk róla, ennyi: 1908. február 29-én született Budapesten. Apja orvos, édesanyja zenei konzervatóriumot végzett. Nagyanyja, nagybátyja vidéken él, szinte az Alföld szívében. Anna már gyermekként sokféle életet él; iskoláit felváltva Budapesten és Svájcban végzi, de nyáron imádott nagyanyjánál van a pusztán, itt nemcsak nyaral, hanem időnként keményen dolgozik. Nem vallja magát soha „pestinek”, ő „tanyasi”. Ez a többféleség végigkíséri egész életét. Rövid, nem szerencsés házassága alatt sokat utazik, mindent látni szeretne, ami szép, ami művészet, ami élet. Azután különböző kanyarok, mestervizsga szabás-varrásból, szőlészet-borászati tanulmányok és állandó, leküzdhetetlen vágy a színek, a Képzőművészeti Akadémia felé, amiről úgy érzi, elérhetetlen álom. Ekkor hirtelen - talán morvaországi kékfestő ősének vére szólal meg benne - vesz egy szövőszéket és leül szőni, mert a benne gomolygó szépséget, a színek utáni vágyat valahogyan ki kell fejeznie. És kifejezi. Először szenvedélyből sző otthon, majd 1940 és 1952 között már kenyérkeresetként, szövő-háziiparosként dolgozik. Közben 1944-ben bujkálni kényszerül, Győrbe megy. Nem fél, de a hazugságot még ebben a kiélezett helyzetben is gyűlöli. Maga is üldözött, de ez nem akadályozza, hogy ott segítsen, ahol lehet. Még a hírhedt Csillag-börtönbe is bejut és kihoz, akit csak tud. De erről soha többé nem beszél, elismerésért, kitüntetésért nem jelentkezik. „A gyengékért ki kell állni, az igazságért harcolni kell, ez csak természetes.’’ Végre béke van és most szabadon dolgozhat tovább. Szöveteket tervez magánosoknak, az Operaház számos tagjának és üzleteknek. Ezeket a tiszta gyapjúból való, csíkos vagy klasszikus skót kockás kosztüm-szoknyazakó anyagokat saját szövőszékén maga szövi, az akkori divatnak és színvilágnak megfelelően. 1947-ben kerül kapcsolatba az „Ars Hungarica” export szövetkezettel. (Ebből a szövetkezetből alakult ki a Népművészeti és Háziipari Vállalat és az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat.) Ettől fogva szőtteseket tervez és készít, export célra, mint háziiparos szövő. Népművészeti ihletésű és jellegű, könnyű gyapjú női szoknya anyagokat sző, az eredeti színektől a pasztell divatszínekig, széles skálában. Népművészeti érdeklődésére és kiváló szervezőkészségére felfigyelve, 1950 tavaszán megbízást kap a Külkereskedelmi Kamarától, a moszkvai és pekingi Világkiállítás népművészeti részének összeállítására, különböző múzeumok anyagából. (Ötvösmunkák, régi fegyverek, bútorok, kerámiák, csipkék, népviseletek, szőttesek.) Utána visszaül a szövőszékhez. 1952 júliusában felszólítást kapott az OKISZ-tól, hogy szervezzen egy szövőszövetkezetet. Így alakult meg a KÉZISZÖVŐK HÁZIIPARI SZÖVETKEZETE. Az elnökséget nem vállalja el, az Export-részleg vezetője és tervezője lesz. A méteráru és népművészeti szőttes előzmények után, az export minél gyorsabb beindítása érdekében darabárut tervez: sálakat, később fejkendőket, vállkendőket, takarókat. A darabárutervezés sajátos törvényeit magáévá teszi, ezzel megteremti az országban elsőként a darabáru-exportot, egyre növekvő volumenben. Munkájában nem ismer lehetetlent, akadályt, fáradhatatlanul, újabb Anna Rózsa... Das Wenige, was wir über sie wissen, ist soviel: Sie wurde am 29. Februar 1908 in Budapest geboren. Ihr Vater war Arzt, ihre Mutter hatte das Konservatorium absolviert. Ihre Grossmutter und ihr Onkel lebten auf dem Lande, sozusagen im Herzen der ungarischen Tiefebene. Sie führte schon als Kind ein mannigfaltiges Leben: sie besuchte die Schule abwechselnd in Budapest und in der Schweiz, den Sommer aber verbrachte sie bei ihrer angebeteten Grossmutter in der Pußta, wo sie nicht nur übersommerte, sondern auch hart arbeitete. Sie selbst bezeichnete sich nie als „Budapesterin”, sie kam immer „vom Lande”. Diese Vielfältigkeit begleitet sie ihr ganzes Leben hindurch. Während ihrer kurzen, nicht sehr glücklichen Ehe unternimmt sie viele Reisen, sie möchte alles sehen, was schön, was Kunst, was „Leben” ist. Dann nimmt ihr Weg verschhiedene Wendungen: Sie legt die Meisterprüfung als Schneiderin ab, studiert Weinbau und Weinkunde, aber es erfasst sie ein unüberwindliches Verlangen nach Farben, nach der Kunstakademie, was ihr als unerreichbarer Traum vorkommt. Und nun, ganz unerwartet - als wäre in ihr die Stimme des Blutes ihrer mährischen Blaufärber-Vorfahren laut geworden - kauft sie sich einen Webstuhl und beginnt zu weben, innerlich getrieben, das sich in ihr stauende Schöne, die Sehnsucht nach den Farben irgendwie zum Ausdruckzu bringen. Und sie bringt sie zum Ausdruck! Zuerst webt sie aus Leidenschaft zu Hause, später zwischen 1940 und 1952 dient ihr das Weben in Heimarbeit als Broterwerb. Inzwischen, im Jahre 1944 sieht sie sich gezwungen, sich zu verstecken. Sie geht nach Győr. Sie hat keine Angst, sie hasst aber auch noch in dieser zugespitzten Situation die Lüge. Selbst Verfolgte, hindert es sie jedoch nicht daran, dort zu helfen, wo es möglich ist. Sie gelangt sogar in das anrüchige „Csillag-Gefängnis” hinein und bringt hinaus, wen sie nur kann. Sie spricht aber nie davon, denn es geht ihr nicht um Anerkennung und Auszeichnung. „Es ist doch selbstverständlich, für die Schwachen einzutreten, für die Wahrheit zu kämpfen”. Endlich wurde Frieden gestiftet und sie kann frei Weiterarbeiten. Sie entwirft Gewebe für Privatleute, für zahlreiche Mitglieder des Opernhauses und für Geschäfte. Diese ganzwollenen gestreiften oder klassisch-schottischen Stoffe für Kostüme, Röcke und Sakkos webt sie selber auf ihrem eigenen Webstuhl der damaligen Mode und Koloratur entsprechend. Im Jahre 1947 trat sie mit der „Ars Hungarica”-Exportgenossenschaft in Verbindung (aus dieser Genossenschaft bildeten sich die Volkskunst- und Hausgewerbeunternehmung und das ARTEX-Aussenhandelsunternehmen heraus). Von dieser Zeit an plant und webt sie als Heimarbeiterin hausgewebte Stoffe für Export. Volkskünstlerisch inspiriert webt sie leichte Wollstoffe für Damenröcke von originalen Farben bis zu Pastellmodefarben, in reichen Variationen. Auf ihr Interesse für Volkskunst und ihren ausgezeichneten Organisationstalent aufmerksam gemacht, wurde sie im Frühling von 1950 durch die Aussenhandelskammer beauftragt, die volkskünstlerischen Abteilung der Weltausstellungen von Moskau und Peking aus dem Material verschiedener Museen (Goldschmiedearbeiten, alte Waffen, DER LEBENSLAUF VON ANNA RÓZSA
