Zsámbéky Monika (szerk.): Tornay Endre András szombrászművész emlékkiállítása - Szombathelyi Képtár Katalógusai (Szombathely, 2010)

budapesti kiállítási jelenléttel, szimpozionokon kifejtett alkotómunkával, számtalan díjjal és elismeréssel, múzeumi gyűjteményekbe kerülő művel és köztéren, középületben megvalósult monumentális alkotással követhető nyomon, illetve regisztrálható. És természetesen megkerülhetetlen kérdés a széleskörű, szerteágazó, a szobrászati ágazatokat, műnemeket, műfajokat, technikákat és az anyagmegmunkálás megannyi lehetőségét kiaknázó Tornay-oeuvre a modern kor szobrászatában való elhelyezésének problematikája is. Ha kísérletet teszünk e művészeti, e szobrászati életmű helyének meghatározására, akkor valahol a tradicionális plasztikai tárgyalkotás, a népművészeti gyökerektől való elszakíthatatlanság, a mesterség és az anyag végtelen tiszteletével és szeretetével áthatott műalakítás és a modernitás szemléletének, egy új szemléletű szobrászati építkezésnek a határterületén jelölhetjük ki terrénumát. Bár időszakonként fel-felbukkan egy-egy arc, egy-egy portré, s megjelenik eseteként néhány naturális alak-forma is e plasztikai világban, a Tornay-szobrászat lényege mégis a tradíciót és a korszerűséget ötvöző kifejezés: a jelszerűség, a szimbolikus összegzés, az asszociatív formateremtés, amelynek révén a valóság jelenségeihez valamiképpen még kötődő, de egy teljesen új, termékeny szellemiséggel áthatott plasztikai, anyag-tömeg-forma-tér jelenségvilág körvonalazódik, bontakozik ki előttünk.

Hosszan-hosszan idézhetnénk a bőséges irodalomjegyzékből, bizonygatva, hogy Tornay Endre András művészetének méltó volt a fogadtatása, a recepciója. Hivatkozhatunk Lóska Lajosra, aki művészetének következetességéről írt, kiemelve, hogy a maga kiötölte motívumokból építi fel számtalan alakban testet öltő kompozícióit, amelyek az alapformák hasonlósága ellenére mindig mások és mások. Felidézhetnénk Chikán Bálint eszmefuttatását, aki arról értekezett, hogy Tornay Endre András művészetét a harmónia jellemzi, amely világképének egészére vonatkoztatható, beleértve az ember és a természet, az ember és ember, az ember és önmaga viszonyát is. Vagy citálhatnánk Kovács Orsolya sorait, aki feljegyezte, hogy karakterisztikus tömbökből összeillesztett figurái időtlenül jelenítenek meg tipikus helyzeteket - mint az ünnepet, a virrasztást, az imát -, s szobrainak egyensúlya a geometrikus és organikus formák harmonikus egységére épül. És van egy magunk-eszkábálta értelmezési próbálkozásunk is: a körülmények koloncaitól megfosztott, lecsupaszított lét művészi kutatásának faragott stációképei Tornay Endre András szobrai, amelyek abba az erőteljes plasztikai