Tóth Csaba (szerk.): Hommage á Cézanne. Cézanne hatása a magyar festészetre 1905-37 között. Tóth Csaba interpretációi - Szombathelyi Képtár Katalógusai (Szombathely, 2006)
„Ha egymásnak megfelelő dolgok között megtaláljuk a kapcsolatot, ha megtalálunk egy igazságot, akkor ezáltal már fölemelkedünk e két alkotórész fölé, és ebből a magasabb szempontból, ebben a magasabb egységben mindkettő magasabb jelentőségre tesz szert, amelyben külön-külön is benne foglaltatnak." (Novalis) Cézanne festészete a kezdetekkor nem volt rám hatással. Kortársai, Van Gogh, Csontváry és Mednyánszky annál inkább. Mindegyiküknél a világ, érzéssel teli szemlélése, az ebből fakadó ihletett képalkotás megigéző erővel hatottak rám. Cézanne festészetét túlságosan hűvösnek, kimódoltnak éreztem, szinte zavart annak mérnöki pontossága, tökéletessége. Szellemisége ekkor nem érintett meg. Közvetve mégis néhány korai rajzomban és festményemben felfedezhető Cézanne formákat összefoglaló konstruktív látásmódja, valamint később is szinte ösztönösen ragaszkodtamfestői tevékenységemben az áttekinthető kompozíciós rend Cézanne-i gyakorlatához. Közel három évtized után, miután már többszörösen is elvetettem a XIX-XX. század fordulójának festői ideáit, egyszer csak megérintett Cézanne. Aba Novák Vilmos, Patkó Károly és Szőnyi István életművének revelácíó-szerű felfedezése idézte mindezt elő. Cézannenak a magyar festészetre gyakorolt hatása а XX. század első felében olyan mérvű, amilyennel egyszerűen sem előtte, sem utána nem találkozunk. Legalább három évtizeden keresztül minden újabb festői generáció indulásánál rátalálunk Cézanne szerkezeti örökségére.*” Az az ábrázolási mód, kompozíciós elv és képi nyelv (az európai festészetben a későgótikával megjelenő, majd a reneszánszon, barokkon, klasszicizmuson, romantikán és a realizmuson átívelő és a naturalizmusba és fotográfiába torkolló képszemlélet), melyet Cézanne egy küzdelmes, munkával teli élet eredményeként visszahelyezett egy archaikusabb állapotába, az egész XX. századi képzőművészetre maradandó hatást gyakorolt. A cézanne-i világkép121 az általam újrafestett 100 képen kitapinthatóan tetten érhető. Cézanne festészetét olyan természetességgel asszimilálta a magyar képművészet, mintha elejétől fogva sajátja lett volna, és így önkéntelenül nagyobb hatással volt rá, mint saját nagyjainak (Szinyei, Munkácsy, Csontváry, Mednyánszky és Ferenczy Károly) festészete. Supka Magdolna a „Festészetünk sajátos vonásairól”(3) című tanulmányában mindezt világos logikával így összegzi: „A zsilipeket a modern képszemlélet nyitotta meg, kirántva a művészet szekerének kerekét a naturalizmus kátyújából olyanképp, hogy vezérelvévé tette a kompozíciót, s a festői gondolatfűzés szabályai szerint taglalta és hangolta össze a látvány elemeit... A formai tagoltság, amelyet a modern képszerkesztés külországi elvei és irányzatai szabadítottak fel, végre összetalálkozott azzal az eredendő magyar adottsággal, amely a mondanivaló lényegét világosan tükröző, a látvány alapjellegét megragadó, tömör művészi nyelvezetre törekszik, s annak tartalmi-formai ritmikájában egyaránt kifejezésre jut. E közös vonás, a tagolt festői beszéd olyan jelenség művészetünkben, amely jellegzetességével és gyakoriságával e századi piktúránk meg annyi nyelvújítási törekvésén keresztül is sejtetni tudja magát. Ezért nem lehet a festői beszéd tagolására való törekvést hazánkban csupán a külföldi törekvések puszta átvételeként szemlélnünk, hanem ezeknek éppen a hazai adottságokkal való találkozását kell megfigyelnünk, a kettő kiegyenlítődésének vagy elválásának okait kell kutatnunk... A XX. századi magyar tagoló előadásmódban észrevehető egy szegletesebb, Akttanulmány II., 1976 másrészt egy gömbölydedebb, lágyabb hajlandóság - és a kettő keveredése is... A kétfajta magyar formaérzékelést betájolhatjuk a külföld felé is: a szegletesebb a cézanne-i, a dekoratívan puhább a szecesszióval... Ha érdemük szerint tekintjük e külföldi hatásokat: a Cézanne-izmus a modern magyar művészet fejlődő szervezetének a mésztartalmát, csontépítő működését serkentette, míg a szecesszió inkább a plasztikai, felületi fejlődésében hagyott nyomot.” Az interpretációk megpróbálják a lehető legszélesebb cézanne-i jelenlétet felidézni a magyar festészetben 1905 és 1937 közötti időszakából. A század elején halványan derengve, először még csak nagy dekoratív, tömbszerű folthatásokban, tisztánkörülhatárolttömegformálásban posztimpresszionizmusként ismerhető fel, majd a tízes évektől kezdve a Nyolcak színrelépésével teljes valóságában, a kompozíciós rend változatos eszköztárával kubista, expresszionista és konstruktivista árnyalatokban tör a felszínre. A húszas években mindent áthat Cézanne szelleme, míg a harmincas évek második felére, kezd elhalványulni, alábbhagyni befolyásoló ereje, és újklasszicizmussá, újtárgyiassággá merevül. A történelmi determináció miatt Cézanne nálunk csak a figurális irányzatok megújításának az ősapja(4) (az absztrakciós kísérletek. Európa szerte ugyanakkor szintén Cézanne-ra épültek). Fülep Lajos és Bölöni György publicisztikája világít rá először Cézanne jelentőségére, őket követte Hevesy Iván, Tolnay Károly, Antall Frigyes, Kállai Ernő, Kassák Lajos és Bernáth Auérél Cézanne recepciója. A cézanne-i tektonikát*5’ már Akttanulmány I., 1976 Kompozíciós tanulmány, 1976
