Gálig Zoltán (szerk.): Az expresszionizmus után. Új tárgyiasság és új klasszicizmus a magyar művészetben - Szombathelyi Képtár Katalógusai 27. (Szombathely, 1992)
proletár is megjelenik a képeken és elsősorban a kölni és a drezdai művészek tovább differenciálnak a különböző foglalkozási ágak szerint. Más megközelítést igényel a munkanélküliek, a szajhák, a feketézők, a bírák, a katonák ábrázolása, ugyanis míg a fenti példák gyakran csak az ítélet nélküli megörökítés vágyát tükrözik, az utóbbiak már nyílt társadalomkritikával párosulnak. Nemcsak a foglalkozás, hanem bármilyen más tevékenység, jellegzetesség lehet csoportosítható elv. Szabadidős foglalatosság, sportolás, barkácsolás (de még az is, hogy a kép szereplője valamilyen foglalkozású egyénnek a hozzátartozója). A modell megnevezése nem okvetlenül párosul a karakterisztikus ábrázolással. Erősen sematizálnak a kölni kunstruktivisták, akiknél az arcvonások és a test alárendelteinek a szerkezeti vonalaknak, míg a müncheniek közül Schrimpf és Mense az általánost, a leszűrtet ábrázolják, ezáltal figuráik rendkívüli módon hasonlítanak egymásra. Ebből a szempontból kivételesen ide sorolandó a kölni Räderscheidt is. Feltűnően sok a gyermekportré. Ritkán látunk azonban vidám gyermekarcokat. Attribútumai: játékai, kirakós kockája - a darabjaira hullott és újra felépítendő világ jelképe. Szomorúsága, koraérettsége arról tanúskodik, hogy alapvetően egy rossz korban született. A mindent és mindenkit utolérő merevség a gyermekportrén a játékbabához való hasonlatosságot eredményezi. A képeken gyakran együtt jelenik meg a modell és a róla készült vagy készülő festmény, szobor. Ez a műtípus felveti a kérdést: mi a valódi, mi a mesterséges? Az egyedi portré mellett legkedveltebb a kettősportré (Doppelbildnis). Paradox módon a kettős portré gyakorta nem az összetartozást ábrázolja, hanem a fizikai, egy térben való lét ellenében az elhidegülést, a kapcsolatképtelenséget, ami gyakran a legjobb emberi szándékok ellenében dolgozik. 8 M. М. DAVRINGHAUSEN: A feketéző 1920/21.
