Gálig Zoltán (szerk.): Az expresszionizmus után. Új tárgyiasság és új klasszicizmus a magyar művészetben - Szombathelyi Képtár Katalógusai 27. (Szombathely, 1992)
Kettősportré Bortnyik Sándor: Forbáth építész és felesége. Bortnyik kettős portréin Anton Raderscheidt legavatottabb értelmezőjének, ugyanakkor kreatív továbbfejlesztőjének is bizonyul. Bortnyik stílusát két irányból közelítik meg. Azon értékelők, akik számára a konstruktivizmus Bortnyik művészetében a „vezérlő elv” a figurativitást csak járulékos jegyként értékelik. A négykötetes művészeti lexikon meghatározása szerint „1924-től festett képarchitektúrái térbeli konstrukciók, amelyekben időnként szürrealisztikus hatású figuratív elemeket is szerepeltet”. Mások viszont leegyszerűsítve a problémát a metafizikus festészet követőjének tartják. A helyes értékelés kulcsa ott van, amivel a kép is kapcsolatos: a Bauhausban. A Bauhausban felhasználták a metafizikus festészet motívumait, de megfosztották misztériumától. Bortnyik kritikus, ironizáló módon viszonyult az itteni gyakorlathoz, de ő sem tért vissza a metafizikus titokzatossághoz, hanem a Neue Sachlichkeit száraz - precíz fogalmazásmódját alkalmazta. Képének szereplői konstruált térben állnak. Megjelenését tekintve megfelel a Bauhaus építészeti elveinek, ugyanakkor - és, hogy akarva vagy akaratlanul azt nem tudni - a kritikája is, azáltal hogy olyan mérlegre teszi, amelynek egyik serpenyőjében a szikár építészeti elvek, a másikban pedig a benne megjelenő emberi kapcsolatok vannak. A végeredmény nem túl biztató. A tér uralkodik az ember felett, pontosabban olyan eszköz a művész kezén, amely által alá-, illetve felérendeltségi viszonyokat teremt. Anélkül, hogy a jelenséget kommentálnánk tényként rögzíthetjük, hogy a nő van közelebb, az előtérben, a férfi jóval hátrébb és jóval kisebb méretben. Az ő alakja viszont teljes egészében megjelenik és attribútummal is gazdagodik - már amennyiben az építész felett megjelenő épületrészleteket így értelmezzük. Ugyancsak attribútumként értékelhető a munkaköpeny, amely a képen nem drapériaként, hanem rendkívül mereven szinte szobrászian van megfestve. A nő „csak” nő, tónusban a környezethez „hangolt” férjéhez képest élesen elválik hátterétől, rendkívül dekoratív, szimmetrikusan szabályos. Mondhatnánk, hogy a férfi-nő kapcsolatról szól a festmény, de ezzel nem fejezzük ki a lényeget: nehezen tudunk elvonatkoztatni attól, hogy a szereplők motívum létre vannak kárhoztatva és az egész nem róluk szól, hanem az eltárgyiasodásról, a képi struktúrába való betagozódásról. Annak ellenére, hogy úgy hisszük: a betagozódás veszteség az emberi kapcsolatok érzékletes, és élő ábrázolása szempontjából, nem tudjuk nem észrevenni, hogy a „Nő-Férfi, Elöl-Hátul” az új tárgyiasság, új klasszicizmus egyik szellemi, érzelmi kompozicionális alapképlete. Ez válik meghatározó kompozíciós motívummá, többek között Martyn Ferenc Festő és modellje c., Czimra Gyula Az alkotó és felesége c. kompozícióin, a kiállításban nem szereplő Medgyes László festményen, amely a Cirkusz címet viseli és Kállai Ernő Új magyar piktúra c. könyvében van reprodukálva. A nő mindig elölsz an! A férfi-nő kapcsolat, és a tér mint rendező erő a legszebben a Tér, asszony, én c. a „Periszkóp” 1925 áprilisi számában reprodukált festményén szintetizálódik. Ez azonban nem kettős portré, ugyanis a nő itt inkább allegorikus értelemben szerepel. Bár meztelen teste életszerűen van megfestve, torzó marad - félig műalkotás, félig ember. 20
