Nagy Ferenc: Vas megye nagylepkéi (Szombathely, 2014)
Bevezetés - A vizsgált területek és a kutatástörténeti előzmények
A Rába-mente A Rába hazánk egyik legtermészetesebb állapotban megmaradt folyója, hiszen magyarországi szakaszának több mint fele - Alsószölnöktől Sárvárig - szabályozatlanul, természetes állapotában található. A Rába mentén a gyakori vízborítású vízpartokon bokorftizesek, a magasabb parti szakaszokon puhafa-ligeterdők találhatók. Az árterek magasabb, ritkább elöntésű térszínein a puhafaligeteket üde keményfa-ligeterdők váltják fel. A Rába árterében gyakoriak az égerligetek. A morotvákban és a lefolyástalan kis mélyedésekben nyirkos, hűvös klímájú égeres láperdők díszlenek. A Rába-völgyben, az ártérből kiemelkedő magaslatok elöntéstől mentes részein gyertyános-kocsányos tölgyesek találhatók. A társulás cserjeszintjében a veresgyürüsom (Cornus sanguinea), a csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus) és a kányabangita (Viburnum opulus) a leggyakoribb. A nyílt területeket kökény (Prunus spinosa), galagonya (Crataegus spp.) és gyepürózsa (Rosa canina) bokrok övezik. A Rába ártéren még viszonylag nagy területet foglalnak el a nedves rétek. Ezek egy része a láprétek közé tartozik, amelyek az egykori lápok és égeres láperdők helyén, ártereken jöttek létre. A mocsárrétek a Rába-völgy ártereinek nedves, de nyáron kiszáradó termőhelyein még nagy területeket borítanak. Amellett, hogy a mocsárrétek jelentős gazdasági értéket is képviselnek, a kaszálás fenntartása a vegetáció sokféleségének megőrzését is szolgálja. A Rába mentén a nagylepkékre irányuló rendszeres kutatásokat csak elvétve végeztek. Az adatok zöme néhány kivételtől eltekintve alkalmi gyűjtésekből származik. A legtöbb Rába menti adat Nyíró Miklós Szentgotthárd környékén az 1960-as és 1970-es években végzett kutatásaiból származik. Nyíró szentgotthárdi gyűjtéseiből a Savaria Múzeumban 317 faj található. Baranyai Zsolt magánkutató Zsennye és Magyarlak környékén végzett gyűjtéseiből (1990-1993) származó 293 Rába menti adat szintén jelentős. Önálló közlemény nem jelent meg a Rába-völgy nagylepkefaunájáról, azt csak a szakirodalomban (Kovács 1953, 1956;Tallós 1959; Uherkovich 1980a; Bálint 1991; Szabóky 1995; Dietziel 1997) szórványosan található, idevonatkozó adatokból ismerjük. A Rába-völgyből kimutatott nagylepkefajok száma a most közlésre került új adatokkal együtt 493. A Rába-völgy nagylepkefaunájának figyelemreméltóbb fajai: Eustroma reticulata, Rheumaptera undulata, Puengeleria capreolaria, Diachrysia zosimi, Meganephria bimaculosa, Maculinea alcon alcon, Aricia eumedon, Euphydryas aurinia, E. maturna, Melitaea trivia, Erebia medusa, E. aethiops. A Rába mentén közigazgatásilag a következő településekhez tartozó területeken végeztek lepkészeti kutatásokat: Alsószölnök, Csákánydoroszló, Egyházashollós, Ikervár, Könnend, Magyarlak, Püspökmolnári, Rábagyarmat, Rábatótfalu, Rum, Sárvár, Szentgotthárd, Zsennye. A Vasi-dombság A tárgyalt kistáj határait északon a Kőszegi-hegység, nyugaton az országhatár, délen a Rába, keleten a Vasivölgység alkotja. A Kőszegi-hegységtől a felsőcsatári Vas-hegyig alacsony dombvidék húzódik. A Kőszegihegység lábától az Arany-patak irányába egyenletesen lejt a felszín, ez a déli irányba egyenletesen, fokozatosan lealacsonyodó sík a Kőszegi-hegység hegylábfelszínének része. Ezt a felszínt a patakok széles völgyközi hátakra tagolják. A Gyöngyös patak hordalékkúpja Kőszeg-Perenye vonalától délre, a Kisunyom-Vasszécseny-Szeleste-Gór vonalig terjed. A Pinka kavicstakarója (Pinka-sík) éles peremmel különül el a Gyöngyös kavicstakarójától (Gyöngyös-sík). A Gyöngyös-sík szinte folyamatosan, észrevétlenül megy át a Rábasíkba, illetve a Rába-völgybe. A terület egyenletesen lejt a Rába irányába. A csapadék összege nyugatról kelet felé fokozatosan csökken: Kőszegen még 800 mm feletti, Szombathely térségében már csak 700-720 mm, Sárváron csupán 655 mm. Az erdővel borított területeken mindenütt intenzív erdészeti tevékenység folyik. A tájat eredetileg borító tölgyesek, gyetyános-tölgyesek, bükkösök helyére sokfelé lucosok, erdeifenyvesek, akácosok kerültek, ezáltal átalakítva az eredeti élőhelyeket és a terület növényvilágának, s ezen keresztül állatvilágának elszegényedését okozva. A Vasi-dombság nagylepkefaunájáról eddig mindössze egyetlen publikáció jelent meg A nappali lepkefauna kutatásának eredményei az Alpokalján címmel (Nagy 1999). Ebben a dolgozatban a szerző a Kő13
