Farkas Csilla (szerk.): Időcsiga = Zeitschnecke. Újabb eredmények Vas megye őskorának kutatásában. Neue Forschungsergebnisse zur Vorgeschichte vom Komitat Vas (Szombathely, 2011)
Sümegi Pál: A vasi táj környezettörténete a jégkor végétől a császárkorig
lyukakból sikerült a nyári évszak második felére jellemző virágporszemeket kimutatni, és ezzel a házak építésének idejét lehatárolni. Ugyancsak ehhez a rézkori lelőhelyhez kötődik az a felismerés, hogy a rézkori megnövekedett és egyenletes eloszlású csapadékbevétel nyomán az alpokaljai patakok és folyók vízhozama megemelkedett, és ezek a vízfolyások bevágódtak a saját jelenkor kezdetén lerakódott hordalékukba, és mélyebb völgytalpat alakítottak ki. így a rézkori közösségek az allúviumok kora holocén korú, szárazzá váló felszínén meg tudtak telepedni, és az emberi hatások, közte a földművelés, ezen megtelepedések nyomán kiterjedt a patakvölgyek magasabb térszíneire is annak ellenére, hogy a megnövekedett csapadékmennyiség nyomán pont az ellenkező folyamatokat várhattuk volna. A vasi térségben a rézkor második felében kifejlődött patakok menti megtelepedést és allúviumra is kiterjedő földhasználatot valószínűleg az erőteljes népességnövekedés és a társadalmi szerkezet változásai okozta gazdasági nyomás válthatta ki. Ebben a folyamatban nem szabad megfeledkeznünk az alpi tágabb térség rézlelőhelyeinek felértékelődéséről, amelyek egyre jelentősebbé váltak a délkelet-európai, erdélyi rézlelőhelyek könnyebben megközelíthető rézérc készletének kimerülésével, valamint az alpi térség közösségeinek megnövekedéséről, átrétegződéséről, a bányász, erdész közösségek kifejlődéséről, mert ezek a társadalmi mozgások az élelmiszertermelés és a kereskedelmi kapcsolatok növekedéséhez vezettek. Mintegy 5000 évvel ezelőtt új fémmegmunkálási technológiai fogások terjedtek el a Kárpát-medencében, de még rézre alapozódva, majd az új fém, a bronz feldolgozása is megjelent, jelentős gazdasági és társadalmi átrendeződést megindítva a vasi régióban és tágabb térségében. A bronzkor első felében nem jelentkezett erőteljesebb emberi hatás a vasi régióban, de a bronzkor második felében, különösen a Halomsíros és az Urnamezős kultúrák szintjében minden addigi emberi hatást meghaladó termelő tevékenységet és növényzeti változásokat lehetett kimutatni. Az igen sokszínű növénytermesztésből és állattenyésztésből kiemelkedik az igen kiterjedt területen folytatott gabonatermesztés, a korai kertkultúra, amelyből a diótermesztés (Osli, Mezőlak, Vát, Szeleste) kezdeti nyomai is megtalálhatók. Ebben az időben felhalmozódott tavi és lápi rétegekben több helyen is kimutathatók voltak a szőlő virágporszemei (Mezőlak, Nemesbőd, Zanat, Szeleste), és ennek nyomán feltételezhető, hogy a késő bronzkori kertkultúrában már ekkor megjelenhetett a borszőlő is, de az ásatásokról előkerült makrobotanikai anyagok még nem erősítették meg ezeket az adatokat. A bronzkor kései szakaszában a fával borított térségek aránya 40%-ra csökkent, a gabona- és gyompollenek aránya pedig jellegzetes maximumot mutatott, annak ellenére, hogy az erdei fenyők egyértelmű terjedése nyomán egy kifejezetten hidegebb és csapadékosabb éghajlati szakaszt rekonstruálhatunk a bronzkor végén, a vaskor kezdetén. Ennek 207