Ilon Gábor: Százszorszépek. Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyrországon (Szombathely, 2007)

Kalicz Nándor: Az őskori agyagszobrászat kezdetei a Nyugat-Dunántúlon (Kr. e. 6000–Kr. e. 3000)

Az őskori agyagszobrászat kezdetei a Nyugat-Dunántúlon (Кг, e 6000 - Kr. e. 3000) ÁSATÁSOK A NYUGATI RÉGIÓBAN A Magyar régészet első 100 évét az 1950-es évekig felölelő képzeletbeli régészeti térképen az ország nyugati régióját alkotó három megye (Győr-Moson-Soporon, Vas és Zala) területén még fehér folt jelzi az újkőkor és rézkor helyét. Csak a múlt század 50-es éveiben kezdett ez az üresség eltűnni, amikor elkezdődött az első újkőkori telepek kisebb mérvű feltárása (Zalavár-Belterületén, Keszthely-Dobogón és Győr-Pápai vámnál). A régió első három újkőkori ásatása egyúttal a Dunántúli Vonaldíszes Kerámia kultúrájának három időbeli fázisát is képviselte, amikor az első, művészeti alkotásnak is minősített kis agyagszobrocskák torzói és fejtöredékei is felszínre kerültek. Az 1960-as és 1970es években folytatódtak az újkőkor és rézkor emlékeit felszínre hozó kisebb feltárások. Ezek közül a legjelentősebbé vált a Vas megyei Sé határában több éven keresztül folytatott ásatási sorozat, mellyel a feltárás - az akkori méretekhez képest - a közepes mértéket is elérte. Az 1970-es évek második felében, Zala megyében, Becsehelyen végzett kisméretű feltárásokkal a közép és késői újkőkor fordulójához kapcsolódó, Magyarországon addig nem ismert új kultúra (a horvátországi eredetű Sopot kultúra) leletanyaga vált ismeretessé kis agyagszobrokkal. Az 1980-as években még mindig csak kisebb ásatások történtek neolitikus és rézkori lelőhelyeken, de ekkor is került elő néhány agyagszoborból származó torzó. Csak a 20. század végén kezdődtek a nagyfelületű feltárások, melyek a századfordulón és az új évezred első éveiben bontakoztak ki nagy lendülettel. A nagyfelületű ásatások révén nagykiterjedésű települések váltak ismertté az újkőkor és rézkor minden időszakából. A korábban elhanyagolt nyugati régió újkőkori és rézkori telepfeltárásai napjainkra elérték az európai mértéket és színvonalat, amellyel nem sok régió dicsekedhet. A zalai és a vasi talaj nem kedvez a csontoknak. Ez is a fő oka, hogy hiányoznak az újkőkori sírok, temetők és a telepek állatcsontjai. Csupán Győr-Moson-Sopron megye északnyugati részén tártak fel újkőkori sírokat és talán temetőrészleteket. Ezzel szemben Magyarország egyik legjelentősebb adatbázisa jött létre ebben a régióban települési objektumokból és főleg a korábban szinte ismeretlen házalapokból, melyek kisebb-nagyobb települési szerkezeteket, kis falvakat, tanyákat alkottak, sőt körárkokkal körülvett ONDERFUL BEAUTIES Kalicz Nándor közösségi és/vagy a rítusokkal kapcsolatos, árkokkal körülkerített nagy területek újkőkori, rézkori létesítésére is fény derült. A művészeti alkotások magas szintjét is sokszor elérő kisplasztikái alkotásokat, miként a kerámia egyéb termékeit is, agyagból formázták, és égetéssel tartósították. Égetett állapotuknak köszönhetően öröklődtek napjainkig. A kis agyagszobrok legtöbbször emberi alakokat mintáznak. Közöttük is túlnyomó többségben vannak a női alakok, mellettük elenyésző a férfiak száma, ugyanakkor számos állati alak megformázásának is tanúi lehetünk. KIS AGYAGSZOBROK, IDOLOK A kis szobrocskák korán felkeltették a kutatás figyelmét, melyek kezdetben meglehetősen ritkán kerültek felszínre. Már a közepes méretű, de igazán csak a nagyfelületű ásatások során vált világossá, hogy a nőket, férfiakat és állatokat ábrázoló kisplasztikái alkotások nem minden korszak településeihez kapcsolódnak. Ahol jellemzők, ott se azonos arányban találhatók, s ha első ritka előfordulásuk még különlegeségnek is számított, most már kezdenek az előkerülésükkel kapcsolatos jellegzetességek szabályszerűséget ölteni, amiből felhasználásuk törvényszerűségei is felsejlenek. A kis szobrocskák, készítésükkel, használatukkal, sőt elnevezésükkel kapcsolatban, már megismerésük óta állandó viták kereszttüzében állnak. Kezdetben az „idol" megnevezést kapták, ami ugyan nem helyes, mert ezek nem bálványok, de nem is a „magna mater," vagyis a „nagy anya", se nem a „termékenység" szimbólumai, de nem is egy „nő istenség" képmásai. Ezekkel a képzetekkel ellentétben se nem játékszerek, se nem egy fazekas tanuló darabjai, hanem a közösség sokféle szimbolikus tevékenységének, rítusinak eszközei, egyedi darabjai. Az egyszerű, könnyű és rövid hangzás miatt azonban megmaradunk a régi összefoglaló elnevezés mellett, amely végül is valamilyen módon kapcsolódik a szobrocskák különlegességéhez és a továbbiakban „idolokról" lesz szó. Az idolok a mai kor számára nem csak rituális eszközök, hanem műalkotások is, amelyek alkotásaiban a régmúlt korok emberének eltérő színtű művészeti érzéke nyilvánul meg. Az idolok alkotójának elsősorban a lényeg