Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN A „luca-nacák" - mint említettem -, a házasuló korban levők voltak. Több­ségük legényekből állt, a lányok száma mintegy negyedrészt tett ki. Ezek a fiatal férfiak kivétel nélkül a falun kívül vállaltak munkát, többségük heti ingázó lett. Ez azt jelenti, hogy ezen a napon nem lehettek otthon. Lányok egyedül nem mehettek és fiúkat nem túrt meg a közösség. Az éjszakai „dögösködés" egyik évről a másikra megszűnt. Ma már csak a hajdani részt­vevők mint fiatalkori élményt emlegetik, de a harmincévesek semmit sem tudnak róla. Számomra különösen érdekes a gyerek lucákkai, azaz a fehérbe öltözött gyerekekkel kapcsolatos élmény. Az anyagi okokból kényszerkonzervatív életformában élő faluban ezek nemcsak cukrot osztogattak, hanem a há­ziasszonyoktól legtöbbször pénzt kaptak, amely a gyerek szülei számára se­gítséget jelentett. Amikor az ingázó életforma itt is biztos anyagi létet ered­ményezett, a szülők tiltották meg, hogy kisgyerekeik „lucák" legyenek, mondván: „ne menjenek koldulni!" 1975-ben már csak 4-5 gyerek látogat­ta a házakat, korábban 30-40. 1976-ban még kettő, 1980-ban már senki. Erről a szokásról korábban már az osztrák rádió adásaiban és nyomtatott közleményekben is hírt adtam. 1989-ben az osztrák tv egyik munkatársa felkeresett, hogy december folyamán az éjszakai rémalakokról egy néprajzi filmet szándékozik forgatni és ebben legyek segítségére, mert a lucákat tart­ja ezek közül a legfontosabbaknak. Közöltem vele, hogy ezek ugyan nem „rémalakok", de egyébként is hiába keresi őket, a szokás teljesen megszűnt. Amint nemcsak az osztrák tv-ben szokás, válaszolta, ő ezt most majd, mint hagyományápoló feléleszti. A népi kultúrát ápolni kell. A több mint egy év­tizeddel korábban megjelent cikkemmel a zsebében el is ment Alsóőrre, be­szélt a plébánossal, az iskolaigazgatóval, aminek eredményeként közösen el­határozták, hogy a falu hírének érdekében majd néhány gyereket „beöltöz­tetnek". Szakmai kíváncsiságból én is elmentem Luca-napján, hogy meg­nézzem milyen eredményt ér el a hagyományfelújító kísérlet. A halottat nehéz visszahozni a temetőből és ha ezt mégis megteszik, igen­csak másként néz ki. így történt ez itt is. Az iskolaigazgató nagy nehezen rávett néhány fiút, hogy „öltözzenek be". О és a gyerekek szülei is tudták, milyen ruhát hordtak „hajdan" a „lucák". így ezt a kérdést megoldották, senki sem mondta meg azonban, hogy ezek mit csináltak. Mint már feljebb említettem, a gyerek lucák, fiúk és lányok, fehér ruhájuknál arcukat is fá­tyollal takarták el és a házban soha egy szót sem lehetett tőlük hallani. Csöndes, hallgatag, szerény ajándékhozók voltak. Ezt most a bemutatásra vállalkozók már nem tudták, de a tv rendezője sem volt ilyesmire kíváncsi: ő éjszakai rémeket akart bemutatni, ami sikerült is. Amikor az idősebb fa­lubeliek tiltakozó megjegyzéseket tettek, kivonult a gyerekekkel és a kame­raszemélyzettel a falu melletti domboldalra, égő fáklyát nyomott a lucák 48

Next

/
Thumbnails
Contents