Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. ahol is rövid távokon belül erős szintkülönbségeket tapasztalhatunk, s így a víz gyorsan elfolyhat. A szomszédos megyékből, Vasból, valamint a Zala megyei Göcsejből, ahonnan is jó, s alapos adatokat kapunk, nem kerül em­lítésre e módszer. A kerítő halászat szintén alkalmaz ilyen egyszerű formákat, melyeknek nem feltétlenül kell, hogy vándorlás útján váljanak itt ismertté. így a Pinka-völ­gyben két személy húzta fűkendővel vagy szalma zsákkal halásztak, melyet gyalomként alkalmaztak. A mellékpatakokban gyermekek, vagy fiatal fiúk állítottak fel folyásiránnyal szemben zsákokat. Gyakran használtak szalma­kosarat, melyet időről időre felemeltek. „A mocsarakban mélyebb részein te­szik ezt az emberek. Ott az emberek két oldalról ragadták meg a kosarat, vagy zsákot és kiemelték." (Szalónak) 51 Fonott kocsikast használtak háló he­lyett. A Lapines patakban, valamint a Pinka felső folyásánál nem ismeretes a 4-8 méter hosszú gyalom, Németújvártól, valamint Óvár (ma: Burg an der Pinka, A) településtől keletre fordul elő. A leírások szerint a víz mélységétől függően 1-2 méter széles volt. A két végére karó volt erősítve, melynek se­gítségével a hálót mozgatták. Ennél a gyalomnál nem volt vonókötél. Ez a hálófajta nemcsak Kelet-Burgenlandban ismert, hanem Vas megyében és Göcsejben is használatos volt. 52 Vasfarkasfalván (ma: Wolfau, A) megtalál­tam a gyalom egy olyan fajtáját, melyet megmérhettem és le is tudtam raj­zolni. Ezek szerint a háló öt méter hosszú és egy méter széles, a háló kötelei­re egy-egy botocska volt erősítve, középen található a két méter mély, egy méter széles zsák, melynek közepére, a „farokrészre", követ erősítettek, hogy a zsák jobban felfeküdjön a víz mederére. A zsák felső falán két sorban há­rom-három kis méretű falemez található, ezek az „úszók". Ezek kettős feladatot látnak el. Egyrészt a víz felszínén tartják a háló felső felét, másrészt a mozgásával jelzik, ha a zsákban lévő hal nekiütközik a zsák falának. A há­ló felső kötelénél, valamint a zsák két oldalán három kör alakú, középen a zsák nyílása fölött pedig két kúp alakú dugó található. A háló alsó kötelén tizenkét ólomgolyó szolgál nehezékként, elérve ezáltal, hogy a háló megáll­jon a vízben, valamint az alsó éle ráfeküdjön a meder aljára. A két botot a meder széleire erősítették. A zsákot folyásirányban annyira feszítették ki, hogy a háló két fala megfeszüljön. Legalább egy, de maximum három em­ber botokkal zavarta fel a halakat, s behajtották őket a hálóba. Amennyiben az úszók erősen mozgásban voltak, kirántották a botokat és összehúzták a háló falait. Ezt a hálót a mai napig használják. Használatát tekintve a hajtóhalászat része, de neve és eredete alapján nem sorolható ide. Ezt az itt el nem terjedt hálót nevezik gyalomnak (Zugnetz) (14. kép). A név egy a né­metországi Neuwedell-ből származó halászhálókat reklámozó prospektusból származik, mely 1921-ben került a tulajdonoshoz. Megrendelte ezt a gyalo­mot, de fekvőhálóként használta. Beszámolói alapján számos paraszt „má­267

Next

/
Thumbnails
Contents