Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. anyanyelve nyugaton német windischsel keverve, majd horvát, magyar, német és - a déli peremen - szlovén volt. A többéves kutatás azt bizonyította, hogy nem a nyelvek szerint található különbség, hanem a talajviszony, a földek minősége szabta meg, milyen mezőgazdasági eszközt tudnak használni. Ugyanazoknak az eszközöknek megvolt a neve minden nyelvcsoportnál, azaz ugyanazt anyanyelvükön fejezték ki. Ez számunkra azt jelenti, hogy ebben az esetben nem etnográfiai különbségekkel találkozunk, hanem csak nyelvbeliekkel. Kutattam volna csak a magyar nyelvcsoporton vagy egy másikon belül, egyoldalú, félrevezető eredményekhez jutottam volna. Sajnos az ilyen egyoldalúságra elégséges példát találunk. így pl. a Wechsel-hegységből eredő Pinka patak mentén kétfajta halszigonyról beszéltek egyes kutatók: a német és a magyar szigonyról. Behatóbb vizsgálódások azt bizonyították, hogy ez a megállapítás helytelen. A Pinka folyása Pinkafőig sebes, mert a hegyvidékről zuhan le. Ebben a vízben él a pisztráng, és ennek szigonyozása csak - az Erdélyből is ismert pisztrángszigonnyal lehetséges. Pinkafő után a víz sebessége lecsökken, és a halállomány, a halfajták is megváltoznak; pontyot, keszeget és más fehérhalfajtákat találunk, amelyeket a pisztrángszigonnyal nem, hanem csak a szúrószigonnyal tudnak kifogni. Az osztrák oldalon csak három magyar anyanyelvű település van. Ezekben éppen úgy orvhalásznak, mint a német és horvát nyelvű településekben, és ugyanazt a szúrószigonyt használják. Két szigonyfajtánk nem a nemzetiség, hanem a halfajta szerint szükséges. Ugyanígy megtévesztő, akaratlanul is elválasztó hatású lenne, ha csak egy, a tájon belüli nyelvcsoport méhészetét vizsgálnánk meg. Nem a méhészetben, hanem az ezzel kapcsolatos nyelvkincsben van csak különbség! Már a háromgenerációs eszközkutatásom idején megkezdődött a kisparaszti üzemek gépesítése is - az utóbbi két évtizedben be is fejeződött. Már annak idején tapasztaltam, hogy egy azonos nyelvű háromgenerációs családon belül hogyan alakultak ki szókincsbeli különbségek. A legidősebbek még pl. a kocsi minden alkatrészének nevét ismerték. Felnőtt, a gazdaságot átvevő fiaik, akik már traktort vettek, de még a kocsival nőttek fel, már csak a kocsi főbb alkatrészeit tudták megnevezni, ugyanakkor a traktorral kapcsolatban több megjelölést használtak. A felnövő félben levő unokák a kocsival kapcsolatban csak 4-5 elnevezést tudtak kifejezni, viszont a traktor minden részével kapcsolatos, eddig ismeretlen szókincset uralták. 1985-ben ugyanezen a tájon belül megvizsgáltam a hajdani eszközanyagot, és arra az eredményre jutottam, hogy a közben felnőtt negyedik generáció tagjainak döntő többsége sem az eszközt, sem az azt megjelölő szót nem ismerte. 19