Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN rabolás, besózás és utánjárás 20 lb. 1552 és 1564 között a kremsmünsteri apátság vásárolt két center vizát." A vizavásárlás a 17. században igen megnövekedett. 1728-ban már „Hausenhandl"-t említenek, 1732-ben Hausenhändlert. Linzben 1788-ban a „Zum grünen Baum"-hoz címzett fogadóban elhalálozott Georg Reyber győri vizakereskedő. Testvére és örököse szintén vizakereskedő volt. Hagyaték: Készpénzt 92 fl. 21 kr. Ruha egy dolmány, egy zöld bunda, egy pár csizma és egy zöld süveg 1 frl 50 r. Eladott hal 1/2 centner viza 24 fl. Még nem eladott 1/2 centner már megromlott. 2 ló szerszámmal, 1 kocsiszánkó (Wagenslitten) 6 fl. , két pokróc néhány szalmazsák, egy mérleg, két kampó 20 kr. Összesen 172 fl 1 kr. 1733-ban I. Károly császár dekrétumában megtiltotta, hogy a Magyarországról vagy máshonnan hozott vizát a forró nyárban a szegényeknek árusítsák. A középkorban a Szent Flórián kolostorban a szárított tőkehal és a viza a szegények böjti eledele volt - állítja Wacha, de ebben én kételkedem. A tájunk, valamint az ettől nyugatra fekvő tájak cégéi között társadalmi jelentőségű különbség volt, szerkezetbeli nem.

10 A tőlünk nyugatra fekvő tájakon korábban alakult ki a polgári társadalom, és a városfejlődés következtében nagy mennyiségű halra volt szükség. Az áruvá vált halat minden lehető módon igyekeztek kifogni, és a 16. század közepétől egyre több adatot találunk arra vonatkozóan, hogy azt a halfogó szerkezetet, amely kevesebb emberi erő bevetése mellett a lehető legnagyobb mennyiséget szolgáltatta, azaz a cégét, tiltsák be.

11 Ezek a cégek a legszigorúbb árutermelésre voltak szánva. Lényegében a rablógazdálkodás etika nélküli módszerét jelentették. A fenti magyar levelekben említett cégek tárgyalt tájunkon belül még kizárólag az önellátást (a családot, az udvartartást és az alattvalókat) szolgálta. Ha ez „elbomlott", hagytak időt egy újabb csinálására. Dél-Dunántúl társadalma a nemesi és a jobbágy rétegre volt alapozva, a polgári réteg itt gyengébb volt, mint Magyarország más, például az ország központi és nyugati tájain, ahol a hal szorosabban hozzátartozott a táplálkozáshoz. Szalay „Négyszáz magyar levél a XVI. századból" könyvében olvassuk, hogy valaki társulni akart, amikor Báthory Serédy urammal cégét építtetett, de az nem akarta. Viszont ajándékba adott neki halat.

12 (F 5) Főurainknál egymás között a cégével kifogott viza értéke még mindig kisebb volt, mint az atyafiságos udvariasság. Akinek halasvize volt, természetesnek találta a hal ajándékozását, mások viszont kölcsönösen felváltva küldtek halat egymásnak. A hal alatt ilyen esetben nem a heringet, avagy a szárított tőkehalat értették, hanem a hazai vizekben előforduló nemes halat, avagy az igen ritkán elérhetőt - az Adriáról -. A hal hozzátartozott a nemesi társadalom tekintélyéhez. Mivel azonban az általunk vizsgált területen a vizek még nem voltak tilalmasak, feltehető, hogy a jobbágy társadalomnál is hasonló volt a helyzet. Az is ezt látszik bizonyítani, hogy ebből az 180