Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN álló területtel, hanem kizárólag a jobbágyszolgáltatásokból húzta jövedelmét. A középkor végén már megkezdődött a gazdálkodás átalakulása. A jobbágytelkek egy részét a földesúr saját kezelésbe veszi. Nagyobb földterületeket von el jobbágyaitól, melyeket aztán a tiszttartók, ispánok irányítása mellett alkalmazottai műveltek meg. Ennek a változásnak, mely magával vonta a földművelés teljes átalakulását kétségtelenül a többlettermelési szándék volt az oka. A földesúr megnövekedett igényeit és a folytonos hadviselés költségeit csak a majorgazdálkodásra való áttéréssel tudta fedezni: leggazdagabb földesuraink jövedelmüket különböző árukkal kereskedve is igyekeztek emelni".

2 Ez a Nádasdyak területén lezajlott folyamat a Batthyány-birtokokat csaknem fél századdal később érte el; az állandó török betörések elleni védekezés, a geopolitikai helyzet akadályozta a túléléshez feltétlenül szükséges gazdasági átszervezést. A többlettermelés eredményét nem tudták volna értékesíteni. Zimányi Vera írta a Rohonc-Szalonaki Uradalommal kapcsolatban: „Gabonán és boron kívül alkalmilag eladott az uradalom juhokat, sertést, jobbágyoktól foglalt szilvát, mézet, halat, és alkalomszerűen kisebb mennyiségben egyéb terméket is. A 17. század közepén nagyobb arányú marhakereskedéssel is foglalkozott az uradalom, de nem saját tenyésztésű állatok eladásáról volt szó, hanem hódoltsági tőszérek és olasz, német, osztrák marhakereskedők közötti közvetítő szerepről."

3 A majorsági termékek értékesítése csak a szomszédos Steiermarkban, ahol ekkor már erre nagy szükség volt, és a hirtelen megnövekedett Grácban volt lehetséges. Ez a piac csak a 17. században nyílt meg. A 16. század második felében a vallási harcok ezt a területet gazdaságilag megbénították. A brutális ellenreformációs akciók kihatottak a vasiparra és az árufelvevő lehetőségekre. Ezen a területen sok németnyelvű, stájer dialektusú település volt, és az evangélikus vallás a római katolikust szorította vissza. A Lapines (ma: Lafnitz, A) mellett Pinkafő (ma: Pinkafeld, A) és Alhó (ma: Alhau, A) között csak egyetlen katolikus falut találunk, a többi ma is tiszta evangélikus. A mindennapok kultúrájában nem volt szükség változtatásra és erre lehetőség sem volt. Azonos klíma, azonos talajviszonyok, azonos tápláléknövények, állatfajták mindkét oldalon. Az országhatár és a részben nyelvi különbségek nem jelentettek kultúrhatárt. Ügy is mondhatnánk, hogy ez a délnyugat-pannóniai magyar-stájer táj egy kultúrterület volt. Nyugat felé kultúrabeli különbség csak ettől a tájtól nyugatra és északra elterülő vidékeken volt, és van még máig is; itt voltak a vasfeldolgozó- és bányász települések az Alpok keleti peremén, amelyek a déli dombvidék mezőgazdasági termékeire rá voltak szorulva.

4 A táji azonosságok és a 176