Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN Adatok a nyugatközép-európai hagyományos halászat történetéhez A salsburgi és a passaui érsekségek területén a hetedik században kezdődött meg a kolostorok fokozottabb alapítása. Ebben az időben szent Benedek rendje volt aktív. A kolostoralapítás alapfeltétele volt, hogy az alapító a szerzetesek megélhetését biztosítsa, ezért az egyes kolostorok számára bizonyos méretű földet, erdőt és vizeket adományoztak. A bencések szervezett mezőgazdaságot vezettek be, eddig nem ismert mezőgazdasági eszközöket, növényfajtákat honosítottak meg. Az erdő fájának csak önellátó a jelentősége, viszont a benne élő vad értéke már akkor is nagy volt. Mivel szent Benedek regulája szerint a bencések melegvérű állat húsát nem ehettek, fontos volt, hogy elégséges hal álljon rendelkezésre. Az első alapításokra kivétel nélkül Közép-Európa halban leggazdagabb vizei mellett került sor. A salsburgi Szt. Péter és a bencés nővérek Nonnberg nevű kolostora, a mondseei apátság voltak a legelső alapítások, amelyet hamarosan több is követett. Mindegyik a kor legmagasabb fokán gazdálkodott úgy, ahogy ezt a rend előírásai megkövetelték. Ez a gazdasági rend elsősorban a halas vizeket érintette, amelynek következtében először beszélhetünk Európa területén rendszeres halgazdálkodásról. A nagyobb vizeket, a mély alpesi tavakat, a jelentősebb folyóvizeket „tilalmassá" tették, ezeken megszüntették a szabad halászatot. Ennek helyébe lépett a szigorúan megszabott halgazdálkodás, előírt törvények szerint csak a rend által megszabott halászok dolgozhattak, akiknek megszabott nagyságú vizek, halászóterületek álltak rendelkezésre. A vizeket ugyanúgy osztották fel, mint a mezőgazdasági területeket. Minden „vízparcella" egy önálló munkaterület lett. Akkora volt, hogy egy húzóháló halászai az egész év folyamán úgy halászhattak, hogy megélhetésük családjukkal együtt biztosítva volt. Ezeket a vízterületeket az oklevelek „una sagena" néven említik, a későbbi német nyelvű források „ein Sagen"-t írnak. A „sagena" a húzóháló latin elnevezése. Az írott emlékek tanúsága szerint minden „sagena"-hoz egy „ manseo", vagyis az evvel való halászáshoz szükséges számú személy tartozott. így egy halász munkaközösség alakult ki. Minden „bokor" számára volt egy „halászház" és ehhez olyan méretű mezőgazdasági terület, hogy ez a szükséges élelmiszert és a hálókészítéshez elegendő fonalanyagot biztosítani tudja. Ez a sagena nemcsak egy önálló gazdasági egység, hanem jogi jelentőséggel is bírt. Jogi érvényű volt nemcsak a víztulajdonos, azaz a kolostor számára, hanem „Segenrecht" a halászok jogait is biztosította. Ezek a jogok messze felülmúlták a jobbágyokéit. A sagena-jog apáról fiúra örökölődhetett úgy, hogy a tizenhatodik századig nem volt megosztható. A sagena-halászat fő132