Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN gok áthágásával, mert hiszen az a hálósnak csak egy, mégpedig a saját területének halászását engedélyezte. Másrészt a földesúrnak kellett - végtére is megint saját érdekében - halászainak jogait a jogosulatlanok ellen megvédenie. A halászok panasza kapcsán az 1507-es halászati rendelet olyan személyekre hivatkozik, „die weder gmain noch tailhaben, noch den See mitnichte verdienen" (akik sem közös részt, sem részesedést, sem a tavat nem érdemlik meg), ezenkívül a rendelet megtiltja azoknak, akik „ungewonlich farén hin und wieder" (csónakkal) (hogy a szokással ellentétesen össze-vissza dolgozzanak), mert akkor az ivás helyein és a tanyáknál „merklich Schaden bestehe und solches wieder altes Herkommen sey und so den Vischern zu schaden und nachtail kommet" (észrevehető károk keletkezhetnek és mint ilyen a régi hagyomány ellen van, valamint a halászoknak árt, akik így hátrányt szenvedhetnek). Mint már említettem, a halászhálóra való jogosultsága a földesúrnak nyújtott halászati szolgálat kötelezettségével járt (vö. a parasztok robot kötelezettsége). Az érsek és az apát a saját hálójukkal meghatározott időben és egy bizonyos irányelv szerint - a hálók a mindenkori legjobb tanyával - a földesúri szükségletek számára halásztattak. A salzburgi urbániumnál ehhez az úgynevezett „udvari hálót" (Hofsegen) használta, a mondsee-i konvent egy különösen nagy hálót, a Schöpferin-t, és egy további „hosszú háló"-t (lange Segen) engedélyezett. Ezen túlmenően mindkét földesúrnak még volt szabad- vagy a szagénások számára tiltott húzása, ez azt jelenti, a saját hálóján belül - név szerint a Grießberg, ahol a legjobb déli lazac halászhelye található - voltak még tanyák, melyek a földesurak kizárólagos használatára voltak fenntartva. Ezeken a tanyákon a hálósok, akiknek a halász-vízterületén ilyen kényszerhúzás történt, nem hajózhattak. Az 173l-es halászati rendelet értelmében, ebben az időben a Mondsee-n öt kényszerhúzás történt. A halászati rendelet betartására a salzburgi érsek és a mondsee-i apátság apátja egyenként egy felvigyázót bízott meg, aki a halászokat és mindenek előtt az általuk használt eszközöket egy évben többször ellenőrizte. - Mint ahogy az a fentiekből kitűnik, a kulturális jelenségek néprajzi kutatásakor az időben relevánsát, gazdasági és társadalmi keretjelenségeket kell figyelembe venni. A magyar halászati kutatásokból néhány kiragadott példa bizonyítja, hogy milyen végkövetkeztetéshez vezethet az, ha egy kulturális jelenséget csak egyszerű tényként, és nem mint az emberek teljes, az adott korra jellemző életmódjának integráns alkotórészeként fogjuk fel. A magyar néprajztudományban a halászati tevékenységgel kapcsolatos kutatások már a múlt században kiemelkedő szerepet játszottak. Herman Ottó és Jankó János munkássága tartozik a legismertebbekhez, és a jelen halászati kutatások számára az európai halászati irodalomban jelentős adatokkal szolgálnak.

8 Természetesen, a kutatónak figyelemmel kellene lenni arra, hogy bizonyos azonosságokat, néhány szerkezeti megegyezéseket, ezeket egy területre be126