Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)
FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. Kanizsa, mint a legnyugatibb török vár állandó veszélyt jelentett KeletStájerország számára. Ennek eredményeként a két terület között szorosabb kulturális kapcsolatokat fedezhetünk fel. Északnyugat-Dunántúl területén, Győr, Mosonmagyaróvár, Csorna, Sopron városokban nem szűnt meg a nyugati kapcsolatú polgári kultúra, mint ahogy a szomszédos Alsó-Ausztria területén sem, és ez kihatott a paraszti műveltségre is. Nem felejthetjük el azt sem, hogy - függetlenül az államhatároktól mindkét oldalon azonos formájú feudális urbáriális rendszer uralkodott. Ez az urbáriális beosztás kényszerítette a jobbágyokat (Untertanen), hogy zárt faluközösségekben éljenek. Ahol a polgári városi központok megmaradtak, ott a parasztság már korábban árutermelő gazdálkodásra tért át. Ennek eredményeként a kulturális kapcsolatok is aktívabbakká váltak. Dunántúl északnyugati részén a bevándorolt osztrák iparosok hatására már a török korban kialakultak a céhek, amelyeket e területtől délre csak a 18. század végén, sok esetben csak a 19. század elejétől találunk meg. Amikor 1970 körül Ausztriából kezdeményezésként, magyar szakemberek segítségével megalapítottuk az „Ethnographia Pannonica" tudományos szervezetet, az volt egyik célkitűzésünk, hogy közösen világítsunk rá ezekre a nyelvcsoportokon felülálló összefüggésekre, hogy szakmánk az egyoldalú nyelv-nemzeti kultúra ideológiájától elszakadva ne az elválasztót, hanem az egymással összekötőt fedezze fel. Be kell vallanunk, hogy minden igyekezet ellenére is csak közeledni tudtunk egymáshoz. A kétévenként megismételt szimpóziumokon a legtöbb résztvevő nem tudott, vagy nem akart egyoldalú nemzeti szemléletéből kilépni, illetve a közös történelmi múltból kialakult regionális jelenségeket egyetemesen összefoglalni. Az Ethnologia Europea helyett, amelyik egyetemes európai tudományágunk célja lenne, gyakran megrekedtünk a leíró jellegű, a nyelvcsoporttól függő honismereti leírásnál. A honismeret említése nem jelenti a honismereti mozgalmak lebecsülését, annak magam is híve vagyok. Feltétlen szükség van az egyes jelenségek kisregionális leírására. Az etnográfia mint tudományág ezeket igényli is, és juthat más tudományágak segítségével európai szintézisekhez. Másrészt én a „hon" fogalma alatt azt a területet értem, amelyiken belül „hagyományos" emberi közösségek élnek, alakítják a számukra egyedül lehetséges sajátos kultúrájukat; egymástól függenek akkor is, ha gondolataikat különböző nyelveken fejezik ki. Helytelennek tartom, ha egy többnyelvű tájon belül csak egy nyelvcsoportot vizsgálnak meg, és a többit idegennek tekintik, a más nyelvhez más kultúrát képzelnek el. Magyarságtudomány sem lehetséges a nyelveken felülemelkedő összehasonlítás nélkül. и
