Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. pi kenyér „alapja" a fű maradt. Az a fű, amelynek szénájából marhatenyésztésüket fenntartják. A marhaállomány számára szükséges egy alacsony istálló, mert a téli hidegben ez melegebb marad, a nagy mennyiségű szénát e fölött tárolják. A termelhető széna mennyisége szabja meg az állatállomány nagyságát. Ha a nyári szárazság idején esőért imádkoznak, füvet kérnek „felülről". A nagyapa még öt cseléddel vágta a füvet tíz marhára, és a szénát fűszánkóval hordta haza. Ma egy traktorral végzi el a munkát a fia. Kultúrájuk alapja ennek ellenére nem változott meg akkor sem, ha ma a tejet a szövetkezet veszi át. A tejből, az állat szaporulatából élnek. A táj szabta meg ruházkodásukat, táplálkozásuk rendjét is. Az a gabona, amit itt termelhettek, csak kemény lepénykenyérnek volt alkalmas. Ebbe nem lehetett beleharapni, így aztán azok a leveses ételek uralkodtak, amiben ezt puhára áztathatták. A disznóhús ünnepi eledel volt, mert azt a városban kellett megvenni - itt nem termett meg a kukorica. Marhát „ütöttek", annak a húsát konzerválták. Szénára és erdőre „épült" fel életformájuk, szókincsük, családszervezetük, kultúrájuk minden alapjelensége. Amikor a gyáripar technikai változásokat tett lehetővé, s az úthálózat közelebb vitte az itt élőket a nagyvilághoz, megváltozott az eszközanyaggal kapcsolatos szókincsük, munkaszervezetük. A régi eszközanyag nevét egy generáció váltásával elfelejtették, helyébe a technika nyelve lépett, de kultúrájuk alapja nem változott. Egy gondolatot mérlegelek magamban. Mi lett volna akkor, ha annak idején, amikor Nyugat-Európának húsra volt szüksége, ez a hústermelés „konkurenciaképes" lett volna a húspiacon? Az istállózó állattartás, nyáron a magashegyi legelő, a szénagazdálkodás sok munkaerőt igényelt. A bécsi, nürnbergi, frankfurti vásárra nem tudták a puha patájú jószágot hegynek fel, hegynek le elhajtani ott, ahol legelő sem volt, és a takarmányt még külön kellett volna szállítani. Hogy nincs-e oksági kapcsolat a magyar alföldi puszták török kor alatt kialakult szilaj gazdálkodása és az itteni állattartó kultúra között? Az elpusztított alföldi tájról legeltetve hajtották a jószágot nyugatra. Ötszáz marhához elég volt nyolc-tíz ember munkája. Itt legalább kilencven személyre lett volna szükség. Van-e az akkori európai gazdasági helyzetnek szerepe abban, hogy az Alföldön a külföld számára húst termelő marhatartás alakult ki, itt viszont a tej konzerváló életforma szabta meg a kultúra alapját? Burgenlandról szándékozom írni, de az itteni havasokból látom alig tizenöt kilométerre a Mura völgyét, és vettem észre, hogy a német nyelvűség ellenére, ott lent más a hagyományos kultúra képe. Hogy a földrajzi helyzettől függően egymástól feltűnően különböző kistáji kultúrák élnek egymás mellett úgy, hogy azok nem lehetnek mások. Elgondolkozom paraszt 9