Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Kolnhoffer Vince: Megtorlás a nyugat-dunántúli régióban

A megtorlás legbrutálisabb és legfélelmetesebb eszközei a sortüzek voltak. December 8-án Salgótarjánban, 10-én Miskolcon, 11-én Egerben lőttek a karhatalmisták a felvonuló tömegbe. A halálos áldozatok száma megközelítette a százat.

12 December 5-én feloszlatták az állami, gazdasági, kulturális területen működő forradalmi bizottságokat. December 9-én letartóztatták a Központi Munkástanács vezetőit, betiltották az országos, a budapesti, a kerületi, a megyei, városi munkástanácsokat. Az üzemi munkástanácsok 1957. november 17-ig működhettek, de összehangolt irányítás nélkül nem tölthették be szerepüket. December 11-én betiltották a Magyar Értelmiség Forradalmi Tanácsát, bevezették a rögtönítélő bíráskodást, amelynek keretében 1957. november 2-ig hoztak ítéleteket. 1957. április 6-án létrehozták a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági TanáIllegális iratterjesztésért is több hónapos börtönbüntetést szabtak ki (Vas Megyei Levéltár) A megtorlás másik fontos intézménye volt az internálás. A jogszabály szerint közbiztonsági őrizetbe vehető volt mindenki, akiről a hatalom úgy vélekedett, hogy alkalmas a társadalom rendjének, nyugalmának megzavarására. Az egy évvel meghosszabbítható internálás egyrészt helyettesítette az előzetes letartóztatást, mivel 1956 decemberétől a karhatalom olyan tömegben vette őrizetbe az embereket, hogy az ügyészi szervezet képtelen volt ezzel lépést tartani.

11 A tanúnak alkalmas személyeket is internálni lehetett, akiket ezzel is a „megfelelő" vallomásra lehetett kényszeríteni. Ez a későbbiekben a túlterhelt bíróságok tehermentesítésére szolgált, azokat büntetve ebben a formában, akik a hatalom szerint nem követtek el börtönbüntetést érdemlő cselekményt, de célszerűnek látszott a meghurcolásuk. 42