Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Kolnhoffer Vince: Megtorlás a nyugat-dunántúli régióban

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG KOLNHOFER VINCE MEGTORLÁS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓBAN A

november 4-én hajnalban induló szovjet támadás hatására Nagy Imre a jugoszláv követségre menekült. A honvédség nem kapott parancsot az ellenállásra és a laktanyákban rekedt. A szovjet csapatok szinte ellenállás nélkül kerítették be és vonták ellenőrzésük alá a különböző objektumokat. A fegyveres forradalmi alakulatok és a Király Béla vezette nemzetőrség viszont felvették a harcot. A túlerőnek ezt november közepére sikerült megtörnie. Budapest egyes külső kerületeiben, a Mecsekben, a Bakonyban a hónap végéig folytak a harcok. A fegyveres ellenállás letörése után a munkásság a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács irányításával a sztrájk eszközéhez folyamodott. Az értelmiség is csatlakozott ehhez. A Magyar írók Szövetsége, a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Színészek Szövetsége stb. kiáltványban követelte a szovjet csapatok kivonását, a semlegességet, de síkra szállt a földreform és a gyárak, bankok társadalmi tulajdona mellett. Kádár János csak november 7-én érkezett Budapestre. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke ekkor nevezte ki miniszterelnökké. A „Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány" létét a szovjet csapatoknak köszönhette, ekkor még sem a párt sem a társadalom túlnyomó többsége nem támogatta. Kádár - hogy időt nyerjen - tárgyalásokat kezdett a munkástanácsok képviselőivel, akik a szovjet csapatok azonnali kivonását, a többpártrendszert, szabad választásokat és Nagy Imre kormányba való visszatérését követelték. Kádár ekkor a következőket mondta: „Feladjuk a párt monopolhelyzetét, többpártrendszert, tiszta, becsületes választásokat akarunk. Tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű dolog, mert nemcsak puskagolyóval, hanem szavazócédulával is ki lehet lőni a munkáshatalmat. Számolunk azzal, hogy esetleg alaposan megvernek bennünket a választásokon, de vállaljuk a választási harcot, mert a kommunista pártnak meglesz az ereje hozzá, hogy ismét megszerezze a dolgozó tömegek bizalmát." Természetesen ez hazug ígéretnek bizonyult, mivel a szabad választások és Nagy Imre visszatérése egyáltalán nem feleltek meg a Szovjetunió és magyar segítői céljainak. Nagy Imre és társai november 22-én hagyták el a jugoszláv követséget. Autóbuszukat a szovjet katonák Kádárék tudtával eltérítették. A miniszterelnököt és kíséretét Romániába szállították. Tiltakozásul 23-án kiürültek Budapest utcái. Münnich Ferenc vezetésével szerveződött meg a Magyar Forradalmi Honvéd Karhatalom. A karhatalom legfőbb feladata a rend helyreállítása volt. Az utasításokat a párttól és a kormánytól kapta, a feladatok végrehajtásában nem válogatott az eszközökben. A honvédséget és a rendőrséget nem tartották megbízhatónak, ezért nem vetették be. Az újonnan szervezett erőszakszervezetben a tisztek mellett pártfunkcionáriusok és pártiskolások is szolgáltak. Ezeket az alakulatokat vetették be a tüntetők ellen, ők razziáztak a vonatokon, ellenőrizték a gyárakat, őrizték a középületeket. November 10-én állították fel az 1. számú Karhatalmi Ezredet, majd a hónap folyamán még kettőt. A „pufajkások" egyik első bevetésére november 21-én került sor, amikor Budapesten megakadályozták az Országos Munkástanács megalakulását.

1 Zalaegerszegen december 14-én alakult meg a megyei karhatalmi század. Járási székhelyeken 80-100 fős egységeket szerveztek, ipari üzemekben, gazdaságokban, tsz-ekben 4-10 fős őrsöket. A karhatalom felállításával egyidejűleg letartóztatások időszaka kezdődött a megyében.

2 Győrben november közepétől a helyőrség tisztikara 39