Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)
I. rész A nyugat-magyarországi térség - Tóth Kálmán: Az ötvenes évek
Teljesítményeikre hivatkozva ugyanis egyre magasabbra emelkedtek a termelési normák. Ráadásul a jövedelmek jelentős hányadát kellett terv-, majd békekölcsönök formájában az államkasszába befizetni. 32 A hihetetlen mértékű beruházások fedezésére szolgáló keresetelvonást az „imperializmusra mért csapásként" dicsőítette a korabeli sajtó. Mindezek mellett a kereskedelmi ellátás mennyiségi és minőségi degradálódása tovább rontotta az emberek közérzetét. 1951 elején az egyes alapvető fogyasztási cikkekre bevezetett jegyrendszer tette teljessé a hiánygazdaság szindrómáit. Tovább csökkent a lakosság amúgy is alacsony életszínvonala. A kereskedelem államosítása folytán akadozott az áruellátás. Kialakult a „sorbanállás intézménye". 33 A munkavállalói jogok tekintetében a törvényszöveggel és a harsogó propagandával szöges ellentétben állt a hétköznapi valóság. A deklarált jogok számos területen szenvedtek csorbát. A munkaviszony engedély nélküli felmondása - korabeli kifejezéssel: az „önkényes kilépés" - vagy az igazolatlan távollét - akár bűncselekménynek is minősülhetett (ún. tervbűncselekmény). Kolhozosítás A mezőgazdaságban a változások folyamatát a földreform indította meg. A földosztás következtében a magyar parasztságot 1945-től 1949ig országszerte a kisüzemi termelés jellemezte. Egyes településeken a földhöz jutott újgazdák 1945-ben közös gazdaságokat szerveztek. Vas megyében Vasszilvágyon és Felsőszelestén alakultak meg az első földműves-szövetkezetek. Nem is hagyta kihasználatlanul a későbbiek folyamán a propaganda ezt a tényt: „A vasszilvágyi tsz újgazdatagjai pedig már tovább viszik a szövetkezeti eszmét és remélik, hogy a ... szövetkezetnek az egész falu tagja lesz." - fejezte ki reményét a Vasmegye újságírója 1948 áprilisában, amikor a két favorizált szövetkezetet még szovjet újságírók is felkeresték. Felsőszeleste vonatkozásában azonban már kénytelen volt megjegyezni, hogy a szövetkezetnek csupán 24 tagja van, mert a régi-, de az újgazdák közül is sokan elzárkóznak a szövetkezetbe való belépéstől. 34 Az MDP I. kongresszusa 1948 júniusában megfogalmazta, hogy a „...teljes önkéntességen alapuló mezőgazdasági szövetkezetek fejlődését szorgalmazni kell..." Úgy tűnik, hogy Rákosiék olvasatában az „önkéntesség" kategóriája elbírta mindazokat az embertelen kényszerítő eszközöket, amelyeket a „közös lótól" - melynek ugye túros a háta - idegenkedő parasztoknak el kellett szenvedniük. Ne feledjük el, hogy a háború és a hadifogság alatt sok magyar embernek volt alkalma megismerni a példaképet, a szovjet kolhozok világát. Érthető, hogy nem tudták magukban közös nevezőre hozni saját tapasztalataikat a harsogott propagandával. Az első öt éves terv (1950-1954) legfontosabb agrárpolitikai célkitűzése a mezőgazdaság mindaddig eredménytelen kollektivizálásának végrehajtása volt. Ezzel elindult az erőltetett ütemű kolhozosítás. A kommunista vezetés az elsődleges bázisnak tekintett földműves-szövetkezetekbe igyekezett beolvasztani az adott településen létező különféle gazdasági társulásokat (Tejszövetkezet, Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, Hangya, Hitelszövetkezet). A szövetkezetek demokratizálásaként propagált folyamat célja a tervgazdálkodás szempontjainak lehető legteljesebben érvényesítésén túl az volt, hogy kiszorítsák az „osztályidegen" gazdagparaszti réteget a szövetkezetek vezető posztjairól, csökkentve a falu életében játszott politikai és gazdasági súlyukat. A parasztság termelőszövetkezetekbe kényszerítésének egyik legfontosabb eszköze a magángazdaságok adóterheinek folyamatos emelése volt. Az egységnyi területre eső adók 1949 és 1953 között több mint háromszorosára növekedtek. 35 Ennél is súlyosabb terhet jelentett a kötelező beszolgáltatási (beadási) rendszer, amely főleg az öt hold feletti területen gazdálkodókat sújtotta. A beszolgáltatási kötelezettségének eleget tenni nem tudók portáján előbb vagy utóbb megjelentek az elszámoltatási bizottságok. A helyi rendőrség, olykor az ÁVH embereivel karöltve elrejtett készletek után kutattak. Ha találtak valamit, akkor büntetés, kitelepítés, ha nem, akkor csak elzálogosítás, árverés várt a „hátralékosra". 1948 és 1955 között 400 ezer parasztot, a mezőgazdasági kistermelők harmadát marasztaltak el „köz22