Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)
III. rész Burgenland és 1956 - Backhönig, Wolfgang: A karhatalom bevetése a határ mentén 1956-ban
feleségei főztek a menekültekre, s látták el őket a továbbszállításig. Magáncégek, a posta és a tartományi busztársaság autóbuszaival vitték a Burgenland északi részére érkezett menekülteket a kismartoni (Eisenstadt), traiskircheni és judenaui táborba 4 . A déli részekre érkezett menekülteket Gyanafalván (Jennersdorf) és Fehringben szállásolták el, s vitték innen tovább a nyugati tartományokba. Később Mosontarcsán (Andau), Császárkőbányán (Kaiserssteinbruch) és Sopronnyéken (Neckenmarkt) is létesítettek táborokat, ahol a csendőrség felelt a rendért és biztonságért, valamint ők koordinálták a nyugatibb tartományokba, illetve más nyugat-európai országokba továbbszállítást. Nagyban segítette a mentőakciókat az a tény, hogy számos csendőr beszélt magyarul és tolmácsként is közreműködtek. Kedvelt menekülési útvonalnak számítottak az erdők, a Fertő-tó nádasa, valamint a Hanság-csatorna. A legtöbb menekült Mosontarcsánál (Andau) - a nezsideri (Neusiedl/See) körzetben lépte át a határt. 5 Ahhoz, hogy a csendőrség a meglévő állománnyal megbirkózzon a feladattal, nemcsak a nyaralásról, pihenésről és családról kellett lemondania, hanem gyakran veszélyes feladatokat kellett végrehajtaniuk, hogy védjék a menekülteket a határon. 6 A csendőrség határmentén elvégzett feladatai sokrétűek voltak: mivel ismert volt, sok „kétes múlttal" rendelkező menekült is átlépte a határt, különleges fegyelem és pontos személyazonosítás kellett. A legtöbb magyar nem volt tisztában a határon uralkodó feltételekkel. Éppen ezért sok olyan férfi volt, aki üzletszerű csempészettel vagyonokat keresett. Mások a menekültek nyomorát használták ki, hogy olcsón jussanak devizához, ékszerhez és használati tárgyakhoz. A hamarosan felbukkanó hamis dollárok és a lopott tárgyakkal folytatott kereskedelem is problémát okozott. A fertőzések és járványok nem csak a menekültekre, de minden egyes velük foglalkozó személyre veszélyt jelentettek. Itt is a megelőzésen volt a hangsúly, s így minden beteget azonnal elkülönítettek. Ilyen és hasonló nyomorral kellett a csendőröknek nap mint nap szembenéznie. Heteken keresztül naponta 2-3000 menekült érkezett. Burgenland egészében a zavargások kirobbanása és az 1956-os év vége közt összesen 162.143 regisztrált személyt számoltak össze vii . Mindezek mellett szép számú menekültnek sikerült hivatali regisztrálás nélkül boldogulnia. A csendőrség, katonaság és határőrség bevetése bel- és külföldön egyaránt elismerést vívott ki, s a politika ezt ennek megfelelően meg is hálálta. Több száz csendőr, katona, és finánc tett 1956 utolsó éveiben az osztrák-magyar határon többet, mint ami kötelessége lett volna. A csendőrség kötelékébe tartozó 34 fő - két tiszt, nyolc őrjáratvezető és 24 felügyelő - 1957 tavaszán az Esterházy-kastély udvarán Kismartonban (Eisenstadt) személyesen vehette át a belügyminisztertől arany, ezüst, vagy bronz fokozatú kitüntetését. Az ünnepélyes keret, valamint Raab osztrák kormányzó jelenléte mutatta az esemény jelentőségét. A 34 csendőr több száz bajtársát helyettesítette, akik emberségből, bátorságból, éberségből és határőrizetből vizsgáztak jelesre egy olyan időben, amikor az események súlya és a világ tragédiája még nem tudatosult mindenkiben. Néhány magyar könnyes szemmel köszönte meg az osztrákok segítségét, mások külföldről képeslapot írtak, vagy egyéb módon mutatták ki elismerésüket, mely a csendőröknek nagyobb elégtételt és erkölcsi elismerést hozott, mint amit bármely anyagi jellegű juttatás jelentett volna. 776
