Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

III. rész Burgenland és 1956 - Bachkönig, Wolfgang: „Mesél az osztrák hadsereg egy tisztje...”

s akkorra már láttuk is őket: T34/85 típusú tankok, rajtuk vörös csillag. A magyar katonák eltűntek a határőrség épületében. Mi is fedezékbe vonultunk, s a távolból figyeltük az eseményeket. A három, vagy öt páncélosnak csupán a lövegtornya látszott ki a fedezékből. Hirtelen ezek a tornyok Ausztria felé fordultak, majd az állomást vették célba. A szovjet katonák a magyarokat feltartott kézzel terelték Kőszeg felé. Ezután sokáig csend honolt, melyet nagyon nehezen viseltünk és nem éreztük jól magunkat a bőrünkben. Amikor besötétedett, dél felől az erdő magyar oldalán orosz parancsszavakat, aztán géppisztolysorozatokat, kutyák ugatását és gyújtórakéták robbanását hallottuk. Nők sikítottak és gyerekek sírtak. Feltételeztük, hogy magyar menekültek lehettek, akiket elfogtak a szovjet katonák. A magam részéről csak azt tudom mondani, hogy hihetetlen gyűlölet és tehetetlen düh fogott el, mert nem tudtunk segíteni. Késő este érkezett az azonnali bevonulási parancs Őriszentmártonba (St. Martin). Összeszorult torokkal búcsúztunk el csendőr- és határőrbajtársainktól, akik most már magukra maradtak. Amint megérkeztünk Őriszentmártonba (St. Martin), megállapítottuk, hogy a teljes riadószázad már a gépkocsikon ül és csak ránk vár. Ekkor elindult az egész konvoj, bele az esős éjszakába, felhúzott ponyvával, világítás nélkül. Egyikünk sem tudott aludni, mindenki gondolataiba merült. Hajnaltájt két jármű megállt, s felismertem Kishöflány (Kleinhöflein), valamint Fölik települések templomtornyait. Az ellenségről a következő információt kaptuk: „Minden pillanatban számítani lehet arra, hogy szovjet csapatok támadják meg Ausztriát!" A feladatunk: „A szakasz védelemre rendezkedik be!" Segur főhadnagy arckifejezésén a következő látszott: „Ez nem gyakorlat!" Teljes komolysággal és a lehető leggyorsabban kiástuk fedezékeinket, álcáztuk ezeket, majd megtettünk minden intézkedést, melyet a harci cselekmény követel meg. Ezt a napot és az éjszakát Nagyhöflány (Großhöflein) térségében töltöttük. Következő napon Pecsenyédbe (Pöttsching) vezényelték a szakaszunkat, ahol ismét berendezkedtünk a védelemre. Az események időpontjában még nem tudtuk, miért hozták ezeket az intézkedéseket. Csak később tudtuk meg a pontos részleteket: Pozsony irányából szovjet páncélosok nyomultak dél felé a magyar-osztrák határ mentén. Határátkelőt határátkelő után vontak uralmuk alá, s fogták el a magyar határőröket. Ugyanakkor keletről érkező páncélos egységek közeledtek az osztrák állam határa felé. Mindezeken felül magyar szabadságharcosok egy a harcban megölt szovjet tiszt táskájában térképet találtak, amelyen 1956. november 4-i dátummal két piros nyíl volt látható, Bécs, illetve Graz irányában. Erről a térképről a bécsi irányító központ tudomást szerzett, mire a védelmi miniszter elrendelte a határon állomásozó mintegy 2000 katona visszahívását. A védelmi vonalakat taktikai okokból a brucki kapu, illetve Fölöstöm (Fürstenfeld) térségére koncentrálták. Néhány nap múlva visszavonták a parancsot, s Pecsenyéden (Pöttsching) foglaltuk el szálláshelyeinket. A bevetés során idővel el kellett gondolkoznunk azon is, mi van akkor, ha a szovjet agresszorral kerülünk szembe. Magunkról tudtuk, hogy több mint másfél év katonai kiképzés után jó katonák lettünk. Tudtuk azt is, hogy fegyverzetünk alapján tényleges harcban mi húznánk a rövidebbet, s fedezékünket sem hagynánk el élve. Szándékunk azonban mindenképpen az volt, hogy a lehető legdrágábban adjuk az életünket. A parancs ekkor érkezett: „Bevonulni Enns-be!" Kiképzésünk tovább folyt. Magamról azonban elmondhatom, hogy ezekben a napokban tapasztaltabb lettem, s innentől sokkal többet és komolyabban gondolkoztam el jövőbeni munkámról." 7 72