Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)
III. rész Burgenland és 1956 - Bachkönig, Wolfgang: „Mesél az osztrák hadsereg egy tisztje...”
WOLFGANG BACHKÖNIG „MESÉL AZ OSZTRÁK HADSEREG EGY TISZTJE... N ikolaus Horváth, kismartoni (Eisenstadt) lakos, született 1935-ben, akit a magyarországi tragikus események előtt alig pár héttel helyeztek át a csendőrség B-állományából az újonnan megalakult Szövetségi Hadsereg (Bundesheer) állományába, a Wolfgang Bachköniggel folytatott beszélgetésben emlékezik: „Mint ahogy az köztudott, 1956. október 24-e éjszakájának eseményei a szomszédos Magyarországon robbanásig feszültek. Erről sem a nyugati országok, sem mi, fiatal katonák, kik ezidőtájt tisztképzőben vettünk részt az Enns-i katonai akadémián, nem tudtunk. Hogy is tudtuk meg az eseményeket? Nos, eléggé különös módon. 1956. október 24-én negyed egykor tereptanulmányok órán ültünk. Előadónk, Корка nyugalmazott ezredes, 70 éves, eléggé nagyothalló férfi, a tananyagot nagy vehemenciával adta elő. Színlelt lelkesedéssel figyeltük őt, de igazából az „Úton autóval" rádiós műsor adását hallgattuk. Luise Martini bemondónő hangja jobban lekötött bennünket. Korábban ugyanis kipróbáltuk, mennyire hall nagyot az ezredes úr, s olyan hangerővel hallgattuk, amelyet nem érzékelt. Szinte áramütésként ért a hír, hogy Budapesten a szovjet csapatok és a magyar felkelők közti harci cselekmények elfajultak. Aztán többet nem hallottunk, de néhány perc múlva véget ért a tanítás. Izgatottan mentünk a menzára, többet akartunk tudni. Ekkor - váratlanul - megjelent az évfolyamparancsnok, Segur-Cabanac százados, aki a következőkről tájékoztatott: a felkelők Budapest térségében harcban állnak szovjet csapatokkal. A helyzet egésze eléggé átláthatatlan. A végrehajtó hatalom erőit már riadóztatták, s kivezényelték a magyar-burgenlandi határra. A katonai akadémia még nem kapott konkrét utasítást. Az addigi „egyenruhás rosszcsont" életünk egy csapásra megváltozott. A magyarországi szabadságharc kirobbanása utáni második napon alakultunk át riadószázaddá, majd a késő esti órákban az egykori 1-es számú főúton a Császárkőbányán (Kaisersteinbruch) található laktanyába vezényeltek bennünket. Hajnal körül érkeztünk meg. Legelőször is elfoglaltuk a szállásunkat, majd elkezdődött a fegyveres kiképzés, valamint számos próbariadót tartottak nekünk. És ha jól emlékszem, akkor már megérkezésünk napján vissza is mentünk a Pándorfalu (Parndorf), Miklóshalma (Nickelsdorf), Mosontarcsa (Andau) szakaszon. A visszaút előtt elmagyarázták nekünk, hogy a rossz idő ellenére - enyhe eső volt - le kell venni a járművek ponyváit és a falvakon keresztül „Figyelem" pozícióban kell ülnünk. A cél az volt, hogy lakosságunk láthassa a fegyelmezett osztrák katonák jelenlétét. A visszaúton a „Pihenj" parancsot kaptuk, s integetnünk kellett a nekünk integetőknek, hogy kapcsolatot vegyünk fel. A mai szakzsargon az ilyen utakat „demonstrációs útnak" nevezi. Odafelé érdekes esetnek voltunk szemtanúi. Az Albert-Kázmér (Albrecht-Kasimir) birtok mellett mentünk el, ami közvetlenül a határ mellett volt, de már magyar felségterülethez tartozott. Az ottani lakosság azon volt, hogy a gyűlölt vöröscsillagot nagy éljenzések közepette leverje egy hivatali épületről. Az ott szolgálatot teljesítő katonák szimpatizáltak a felkeléssel és nevetve követték az eseményeket. Egyébként azt, hogy egy határőr a felkelő oldalon állt, onnan lehetett felismerni, hogy a gyűlölt kommunista kokárdát letépte a sapkájáról és bal felkarján a magyar zászló színeiben pompázó karszalagot hordott. Egy nappal később a riadószázadunkat áthelyezték a felsőőri (Oberwart) járásban található Őriszentmárton (St. Martin) településre, ahol is a Wekovits vendéglőben szállásoltak el bennünket. Az első este a táncteremben aludtunk szal110
