Ilon Gábor: Szombathely őskori településtörténetének vázlata (Szombathely, 2004)

Őskorunk 2. Somlóvásárhelyről 128 és egy a középső vaskorra keltezhető szkíta korit pedig Szentes-Vekerzugról 129 . A ké­ső vaskori kelták temetkezéseiből hazánk területéről kocsit nem ismerünk, ugyanakkor a kora római kor­ban a romanizált őslakosok sírkövein 130 és temetkezéseikben (pl. Inota) 131 megjelenik. Végezetül egy Ma­gyarországtól távoli, és újkori kocsi temetkezésre utalnék, jelezvén: a szokás rendkívül mély gyökerű. Piggott egy 1953-ban megfigyelt angliai cigánytemetkezésről írt. 132 A kocsimodellek napszekérkénti 133 értelmezése - véleményem szerint - a középső bronzkortól 134 bizo­nyosan lehetséges. Ezt a hipotézist - szerintem helyesen - már Fettich Nándor 135 is felvetette idézett tanul­mányában. Lehet erre következtetni pl. a középső bronzkori pocsaji (Hajdú-Bihar m.) kocsiszekrény 136 sér­tetlen rövid oldalain látható két-két küllős kerékből, de a Maros-vidéki középső bronzkori kiszombori és kiskundorozsmai, valamint az alsóvadászi 137 kocsimodell esetében is. Utóbbiakon kör alakú benyomott minták, illetve kör alakú áttörések vannak. Ezzel a motívummal és értelmezéssel pedig a görög mitológiához érkeztünk. (Zeusz, Héliosz, Aphro­dité és Hermész is kocsival megjelenő istenek. 138 ) Márpedig manapság egyre gyakrabban vetődik fel a nem­zetközi irodalomban 139 , hogy a „barbár", szárazföldi Európa hitvilági gyökerei és isten pantheonja közös, de a belső területek kultúráiban használatos istenneveket nem ismerjük. A szimbólum-rendszerek viszont sok ponton azonosak. A kocsi fogalmát ma - Európa kevés országa kivételével - a legfiatalabb generációk az autó szinonimá­jaként alkalmazzák. Holott több ezer éves története során fontos szerepet játszott, mint az igások (ökör, tehén, ló, szamár) által vontatott két- és négykerekű szállítóeszköz és mint harci kocsi. Az emberek, a ga­bona, a kő, stb. szállítása, a háborúskodás a benzinmotor tömeges elterjedéséig elképzelhetetlen volt a ko­csi nélkül. Az ipari forradalomig szinte egyedüli alapanyaga a fa, amihez a fémkorokban pusztán fém (bronz, vas) „vasalatok" és díszek járultak. Miután szerepe meghatározó volt az ember mindennapjaiban, természetesen előkelő helyet kapott hitéletében is. Az igazi kocsival vagy jelképes kocsival (kocsimodell), netán az ábrázolásával történő temetkezés - ahogy fentebb láttuk - ugyancsak évezredeken át divatozott. A kocsi történetét magyar nyelvű monográfiájában Tarr László dolgozta fel. 140 Ezért, de a terjedelmi korlátok és egyéb megfontolások miatt is, fentebb csak a Kárpát-medence réz- és bronzkorának, esetenként vaskori kocsijaival foglalkoztam. Túl messzire és messziről (Uruk IVa rétegétől 141 Dél-Oroszországon /a szetyeppén/ és Lengyelországon át, a Fekete-tenger mellékéről, avagy a Balkánon és Eszak-Itálián át 142 ) ve­zetne ugyanis, ha az európai kora vaskor (Hallstatt kultúra és preszkíták, azaz korai szkíták), a kelták, ne­tán a római kor emlékeit is részletesen tárgyaltam volna, nem beszélve a középkori és újkori kocsikról. 128 Horváth 1969. 109-121., Egg 1996. 327-353. 129 Párducz Mihály: La cimetière hallstattien de Szentes-Vekerzug ActaArchHung 2. (1952) 143-172. 130 PANNÓNIA 1990. 251. 131 Palágyi Sylvia: Die römischen Hügelgräber von Inota. AlbReg 19. (1981) 7-93. 132 Piggott 1987.209. 133 A napszekér-kérdéshez Id. még Ilon Napfogyatkozás 1999. 32. 134 Talán napszekér ábrázolása lehet a lengyelországi Bronocicén talált edényen, amelyet a tölcséresszájú edények kultúrájába - ez a mi Badeni kultúránk korai időszakával párhuzamosítható - datáltak. A kocsi platójának közepén egy kör látható. Ld. Bakker - Kruk et. al. 1999. 784-786. Fig. 7. 135 Fettich 1969. 55 136 Mesterházy 1976. 2-3. kép 137 Fettich 1969. 54-56. és XI. t. 138 Hoppal Mihály - Jankovics Marcell et.al.: Jelképtár. Budapest, 1990. 202. 139 Hansel 1997. 11-22. 140 A kocsi története. Budapest, 1968., 1978.2 141 Bakker-Kruk et.al. 1999. 778-779, Fig. 1, 3. Tab. 1. 142 Az utóbbiak azonban csak hipotetikusan képzelhetők el, ezt mind ez ideig régészeti leletek nem igazolják. 33

Next

/
Thumbnails
Contents