Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 2.2004. (amióta mesterek) még a céh díjat sem tudták kifizetni, így lényegében kontárként, „más háta mögött" dolgozhattak, amiből mivel legényt nem tarthattak - igen kevés jövedelmük származott. Terhelte még őket a házbér és más „portió adó" is. A kérelem meghallgatásra talált, mivel a kérvény hátlapjára rávezették: „Parancsoltatik körmendi magistrátusoknak, hogy a belől írt panaszosoknak adójokat statusok és érdemek szerént vessék föli. " A panaszlevél aláírói 1744-ben fiatal mesteremberek

147 voltak, az akkori összeírás mesterségüket fel sem tünteti. Dosa György 27 éves, aki 40 éves korában, 1757-ben - mint céhes bognármester - hal meg házas zsellérként a Szombathelyi utcában. Denis János pontos korát nem ismerjük, csak azt, hogy ő is céhes mester 1757-ben, s azt, hogy rétje és szántóföldje 1762-ben elég jelentős mennyiség: 29 hold. Bognár István nevével, mint a „város bognár mestere" 1760-ban egy számlán találkozhattunk. 1744-ben mindössze 24 éves, tehát alig van túl a kötelező vándoréveken. A polgárok sorába 1756-ben, 36 éves korában lép be, 1757-ben céhes mester, 1762-ben Dosa Györgyhöz i до hasonlóan kevés földdel bír, mindössze 7 holdja van. A céhekbe való bekerülés nemcsak a 18. század közepén volt nehéz, hanem a 19. század elején is. Ezt példázza Vészeli Károly „Szent-Gróti német varga" könyörgő levele „Redly György tiszttartó és fő czéhmesterhez" 1811 -ben. '

49 Levelében megírja, hogy annak ellenére, hogy remekét bemutatta, nem akarják a körmendi német varga céhbe bevenni azért, „mivel mi úgyis 75 mesterek lévén e kisvároshoz képest fölöttébb sokan vagyunk"... „Mivel önnön maguk tudják a T. Urak, hogy sokan vágynának akik itt tanultak és körmendi születések, sőt olyanok, akik Ő Hercegsége részérül katonáskodván őket bevenni kéntelenítettünk... Mivel mi is többnyire sokan lévén Szent Grótról és a többi Zala vármegyei Helyiségből többnyire vásárokra járván élünk..." Végezetül az elutasítás negyedik indoka így hangzik: „Mivel ezen Személy szerencséjét Szalaegerszegen is próbálta, de ott noha csak a Mester Emberek öten vágynak" - mégsem vették fel, így hiába próbálkozik Körmenden. A beadvány további sorsa előttünk ismeretlen ugyan, de azt tudjuk, hogy Vészeli Károly nevével sem 1817-ben, sem 1828-ban nem találkozunk. 14/ VI-VII. t. 148 int. 149 Vészeli német varga könyörgő levele az uradalomhoz. MOL. В. es. lt. P. 1322. Iparosokra és céhekre vonatkozó iratok, 468. cs. 176. p. 81