Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

NAGY ZOLTÁN: KÖRMEND MEZŐVÁROS KÉZMŰVESEI A 17-19. SZÁZADBAN A MÚZEUMI, LEVÉLTÁRI, EGYHÁZI FORRÁSOK SZÁMBAVÉTELE Bajba kerülne sok város, ha egykori céhes szervezetéről, az azokban tevékenykedő mesterekről, legényekről és inasokról név szerint kellene számot adnia. Az idő nemcsak a céhládákban porosodó iratokat semmisítette meg a különböző történelmi változások következtében, hanem a céh rítusain szereplő, egykoron oly nagy becsben tartott tárgyakat: a céhládát, zászlót, pecsétnyomót, behívótáblát, céhkancsót, ónkupát, a halotti szertartás kellékeit, a szállásjelvényeket, a céhek címereit. Ami megmaradt belőlük, ma a múzeumok, levéltárak féltett kincsei. A kutató e nehézségekkel találja magát szemben akkor, ha egy mezőváros kézműiparáról kíván értekezést írni. Szinte a semmiből kell valamilyen módon használható adatokat elővarázsolnia. Az egyes céhek articulusaiban megfogalmazott, a korábbi fejezetekben bemutatott, tagjaik számára kötelező céhszokásokon, előírt mesterremekek készítése kapcsán számba vehető késztermékek előállításának megismerésén kívül sokra nem megyünk, ha a kézművesek mindennapjaira, a helyi társadalomban betöltött szerepükre vagyunk kíváncsiak. A kutatási cél megvalósításához felhasználható másodlagos források jórészt levéltárakban találhatók. A különböző urbáriumok, házösszeírások, adókivetések, országos és regionális consriptiók, különféle számadások, végrendeletek, hagyatéki leltárak, joghatóságokhoz írt beadványok, városi, földesúri rendeletek, tűzkár jegyzőkönyvek, telekkönyvek, térképek mind hordozhatnak kézművesekre vonatkozó adatokat, illetve más források, jelesül az egyházi anyakönyvek adatainak egybevetésével új ismereteket és értelmezési lehetőségeket kaphatunk, ha az a célunk, hogy a néma forrásokat megszólaltassuk. E poros iratkötegek, keménytáblás - olykor latin nyelven írt anyakönyvek az esetek többségében tárgyunk szempontjából kevéssé érdekesek. Olykor azonban egy-egy ritka forrás is kezünk közé akad, mely egy-egy név mellett feltűnteti az illető mesterségét, s azt is, hogy honnan származik, megnevezi a kézműves polgárrá válásának időpontját, lakóházának házszámát, műhelyét, tűzben elporladt ingóságait, szerszámainak sorát. Akad olyan térkép, mint például az 1857. évi kataszteri felmérés, amelynek révén a térben is el tudjuk helyezni a megtalált személyt, sőt házának alaprajzát, telkének beosztását, a rajta lévő épületek számát is megismerhetjük. És akkor jön a kellemetlenül nehéz feladat. A források adatait egyenként górcső 56