Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 2.2004. nélkül nem tehették meg. A szövegből kiolvasható, hogy már előzetesen tájékozódtak, talán tárgyalásba is bocsátkoztak „egy céhes hel"-lel, Várasd mezővárosában lévő céhvei. „Az céhet pedig Varasdról köll kihoznunk" kifejezés pedig arra utal, hogy a várostól el kell kérni (meg kell fizetni) a szervezet működésének jogi alapját, legfontosabb tulajdonát jelentő kézművesipari szabályzatot, a céhlevelet. Arról is szó esik, hogy céhmester, vagyis a társulás választott feje nélkül „még csak szolgát sem tarthattunk", azaz legénytartási joguk sem volt. A „soha ki sem merünk kelni fő helyre... ha Nagyságod meg nem engedi" szövegrész viszont azt példázza, hogy a körmendi kézműveseket a környező városok kontárokként kezelik, áruikat az ott tartott vásárokra be sem engedik. Ez a magatartás akkor érthető meg igazán, ha tudjuk, hogy a megyében lévő, szabad királyi városban, Kőszegen, a püspöki székhelyű Szombathelyen, de még a Nádasdy-uradalom központjában, Sárváron is már jó fél évszázaddal korábban megalakultak a céhek, melyek igyekeztek piacaikról kizárni, kiszorítani az idegen, nem céhes kézműveseket. Körmend esetében a legkorábbi vegyes céh megalakulásának időpontja 1614. A 17. században időrendben következően a vargák (1616), a csizmadiák (1630 előtt), a molnárok (1638), a szabók (1646 előtt), a fazekasok (1669), a gombkötők (1678), a takácsok (1686), a tímárok (1693) kaptak céhalapításra jogot. A céh hierarchikus, zárt közösség volt, ahová nem volt könnyű bekerülni, de mint láttuk, megalapítása is számos nehézségbe ütközött. A magyarországi céhek szerepéről, a különböző céhszokások leírásáról, a céh tárgyainak ismertetéséről bő szakirodalmi ismereteink lehetnek,

20 de a körmendi A céharticulusok és céhtárgyak lelőhelyeiről: A magyarországi céhes kézműipar forrásanyagának katasztere I-II. kötet. Szerk.: Éri István Bp., 1975. Általában a céhekről és egyes iparágakról: Magyarország kézművesipar-történetének válogatott bibliográfiája. Szerk.: Domonkos Ottó-Nagybákay Péter. Budapest, 1992. A céhes kézműipar történeti összefoglalása: Magyar néprajz III. Kézművesség. Főszerkesztő: Domonkos Ottó. Budapest, 1991. A céhek szervezeti életéről: Richter István: A céhmesterválasztás = Ethnographia, 1929. 168-174. p. Az inas a céhvilágban = Ethn., 1930. 38-47., 177-199. A céhtárgyakról: Nagybákay Péter: A céhvilág tárgyi emlékei, mint történeti forrásanyag, a céhjelvények nemzetközi összefüggései. In: Kézművesipartörténeti Szimpózium, 1977. 73-82.p. Magyarországi céhes kézművesség jelvényei (kandidátusi dolgozat 1984). Munkaeszköz-ábrázolások magyarországi céhjelvényeken = Történelmi Szemle, 1966-67. 171-189. p. Magyarországi céhbehívótáblák. Budapest, 1981. A magyarországi kézművesipartörténeti kutatásról, céhekről: Domonkos Ottó: A kisiparok néprajzi kutatása = 19