Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
FONTES CASTRIFERRIENSIS№1 2001. • városban egyet se adjanak el, hanem összvességgel külsőknek adják." (Ecsedi, 1932.8. p.) 1807-ben a fazekas céhben 105 mester volt, ezek fazekat és pipát csináltak. A pipákat nemcsak megcsinálták, hanem el is adták. Árulóhelyük a piaci rend szerint a városháza mellett volt. Itt mindenféle cseréppipát, kostököt, kovát, taplót, pipaszárat, dohányt árulók voltak beosztva. (Ecsedi, 1932. 9. p.) Hogy valójában mennyi agyagpipát készítettek a debreceni pipakészítéssel is foglalkozó fazekasok, azt Szalay Emőke cikkéből ismerhetjük meg. 1785-ben a király utasítására összeírták a debreceni kézműveseket és az általuk készített termékeket. Két, egykorú forrás összevetéséből kiderült, hogy a korábbi véleményekkel ellentétben 50 fazekas, 50 fazekas munkát és pipakészítést is végző fazekas, valamint 54 csak pipakészítéssel foglalkozó mestert tartanak nyilván, azaz 104-en készítenek rendszeresen pipákat. A családtagokkal együttesen évi termelésük 2.200.000 darab pipa volt. (Szalay, 1980.) 1817-ben a fazekas céh szegődés könyvében az áll, hogy a „pipás legénynek a béri 30 krajcár egy hétre. Szakmány pedig fog lenni 900 közönséges pipa, a faragott hosszúnyakú pedig 450." (Ecsedi, 1932. 10. p.) 1839. augusztus 15-ik napján „... a Betsülletes Nemes Czéh megvizsgálvánn és egyetértésből elintézte, hogy minden Legény maga személjében egy héten elkészíteni szorosan köteles 900 azaz Kilentz száz pipát akár az ordilánó pipából, akár a faragás alá valóból, mivelhogy annak az egész elékészítése tőlük ki nem telhetik. Különben pedig, ha oljan Legény találkozik melj is a munkát egésszen elkészíti, a mostani folyómod szerint czifra pipából 450-t és ezekhez intézve az heti bére lészen 40 krajcár és ezeket után a gazda műszeréből annyit készíthet magának, amennyit igyekezete és gyorsasága enged. És azokat is majszterje illendő áron (égetetlen) tartozik átalvenni tőle, melj eddig határozását a Btes N. Cz. Attya Mester Uraiméknak is meg kell tartani és kívül adni gyüllésekbenn kötelezi ezenkívül pedig aki ok nélkül a reá bízott munkát el nem végzi a gazdája éppenn semmi bérrel néki nem tartozik." (Ecsedi, 1932.10.p.) A pipáslegények béréről a fazekas céh szegődési könyvében 1847. március 17-i bejegyzéssel a következőket találhatjuk: Harsányi Bálint legény Bihari Péternél 700 pipát csinál hetenként (100 db/nap), ezekért 45 xr-t kap. 1847. október 17-én Gombás János legény Jenéi Istvántól kap egy hétre szintén 45 xr-t, ha 800 karimás, 900 laposszájú, 1000 subrik közül akármelyik szakmány elkészítéséért. 1847. év végétől 1848. Szent György napjáig Szabó Dániel heti bére 50 xr, ezért a szerződés szerint 1200 csutorás vagy 1200 laposszájú cifra vagy 800 egészrezű pipát kell készítenie. (Ecsedi, 1932.11.p.) Az 1850-es évek elején Debrecenben van 85 pipásmester, mind cívis, 6 mesterlegény és a mesterek közül 50, tehát túlnyomó része a Csapó utcában lakik. A 85 pipakészítő mester munkáját 7 rezező rezezi és kupakolja. (Ecsedi, 1932.12.p.) 1854-ben „Miután a céhbeállás mindkét részről megtörtént, a piparezezés és készítés szemmel látható lendületet vett. A pipások előállítják, amit a debreceni földből lehetett, de hogy nagyobb számú, szegényebb sorsúak, számos elöregedett mesterek, özvegyei, ezeknek árvái, és több kiszolgált katona mestertársuk az árulásban részesülhessenek, a pesti és budai gyárakból, félkész és készítetten pipákat hoztak." (Ecsedi, 1932. 16. p.) 1856. január 11-én Csorba János polgármester 181. sz. rendelete elrendeli, „hogy mivel a helybeli pipakészítők is vásárolnak idegen gyárakból pipát, a két panaszlottat, akik tanácsi határozat alapján régen ebből élnek, nem tiltja el." (Ecsedi, 1932. 16. p.) 1872. után a budai és pesti gyárak tönkretették a debreceni pipakészítést, így a XIX. század végére öt pipás marad. Ecsedi az utolsó pipakészítőtől tudja, hogy 59
