Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. ADATTÁR A kötetben szereplő XIX. századi agyagpipa-készítő központok: manufaktúrák, műhelyek forrásokban fellelt személyi és termelési adatai Magyarországi agyagpipa-készítő műhelyek jellemzése a XVIII. század végi - XIX. század eleji források tükrében A pipa „A pipa eszköz a dohányzáshoz, mely használatának helyéhez és idejéhez mérten a legkülönbözőbb alakban és nagyságban készült. Részei: a tulajdonképpeni pipa - gyakran födéllel és az alsó részen bagóiégyűjtővei - melybe a dohányt tömik, és a szára, mely a dohány füstjét a szájba vezeti. A pipát leginkább fából, agyagból, tajtkőből, porcellánból, a szár meggyfából vagy egyéb fából, szopókáját - a szár felső részén, a szíváshoz - szaruból, csontból, borostyánból készítik." (Pallas, 1893. 9. p.) A pipázás „A dohányzás egyik fajtája, mely a szívócsővel ellátott eszköz, a pipa segítségével a dohány füstjének élvezetéből áll... A cseréppipa volt a legelterjedtebb, sok fazekas központban gyártották. Leghíresebb volt a debreceni pipa, melyből a 18. század végén évente több mint tízmilliót gyártottak és még tengerentúli exportra is jutott belőle. Hasonlóan híres és keresett volt a selmeci pipa is. A pipakupakokat a rézművesek, a szárakat a csutorások gyártották... A rágyújtás és a pipázás egyéni vagy társas kedvtelésnek számított. A gyufa feltalálása előtt a pipázók acél-kova-taplóval gyújtottak rá, amit állandóan maguknál hordoztak. A díszes tűzszerszám később is hozzátartozott a pásztorkészséghez. A pipázás divatja Magyarországon a reformkorban érte el a tetőpontját. A pipázás a múlt század derekától a dohánymonopólium bevezetése, a magyarországi dohánytermesztés általános változásai, a régi pipadohányok eltűnése folyamatával párhuzamosan szorult vissza a szivarral és a cigarettával szemben. Nehezen illeszkedett a modern, gyors életritmusba. Kellékei is terhesek voltak. Előbb a polgárság kezdte elhagyni. A parasztságnál a pipa a dohányzás élvezete mellett a tekintély, a mód, a felnőtté válás különös jele, elmaradhatatlan tartozéka volt. Kedvenc pipáját gyakran a koporsóba tették és együtt temették el a parasztemberrel. A magyar parasztság csak az I. világháború után kezdte elhagyni tömegesen a pipázást és áttérni a cigarettázásra." (Kosa, 1981. 248-249. p.) 1798 - „Agyag pipa fabrikák. Magyar Országban is sok jó pipák készítettek. Híresek és kapósak voltak ennek előtte a gitzei szélesszájú veres pipák: a debreczeni Makra-pipák és Erdélyből Borgóról hozatott borgai fekete pipák. Most az azari és podrecsányi pipák vannak 55