Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. Feleletre váró kérdéseim E helyütt azok a feleletre váró kérdések kerülnek elöljáróban papírra, melyek a felvetett téma régészeti, történeti, néprajzi, forráskritikai vizsgálata során vetődtek fel. Működhetett-e agyagpipakészítő központ a XIX. század eleji Körmenden? - tettem fel a kérdést Vas megye tudományos folyóiratának hasábjain, melyre a felkutatott adatokkal vitatkozva igennel kellett válaszolnom. E kötet írása közben egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy a múlt kútjába betekinteni csak akkor sikerülhet, ha kellő körültekintéssel és türelemmel viseltetünk kutatásunk tárgya iránt. A kézbevett évszázados műtárgy - még ha az csupán csak egy törött, agyagból formált pipadarab is - önazonosító jelei felett elsiklani nem szabad. A kutatás számára fontosak, perdöntőek is lehetnek a parányi észleletek. Nagyítónk alatt újra és újra fel kell térképeznünk az emberi kéz alkotta termékeit, keresve azt az egyedi jelet, amit a tucatszám készített alkotáson sem rejtegethetnek sokáig szemeink elől. Keresnünk kell a csak egyszer bekövetkezett tévedés szemmel látható jegyét, a sorozatszám készült darabok közt fellelhető sajátosságokat. A feltett kérdések mögött újabbakkal találkozunk, de ha ezekre is sikerül feleletet adnunk, akkor talán feltárul előttünk a rég volt való világ parányi szelete, benne az a kivételes pillanat, melyben vizsgált tárgyunk fogant. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az a néhány ezer pipatöredék, melyet kézbe vehettünk, csepp a tengerben, hiszen történeti forrásokból tudjuk, hogy az Osztrák-Magyar-Monarchia területén a XIX. sz. folyamán milliószám készítették. A megvizsgált leletek földbekerülésének körülményei alig ismeretesek, a körmendi, mindössze 20 m

2 területen végzett ásatásokat kivéve. így azt sem tudjuk biztosan, hogy Vasváron, Bonyhádon, Pápán vajon egy műhely termékeit találták-e meg a föld mélyében a település hulladékai között, vagy a kereskedelmi forgalomba került, a szállítás során eltörött pipákat is közöttük kell-e számon tartanunk. Azzal a gondolattal is meg kell barátkoznunk, hogy az agyagpipák készítésének korát nem sikerül évtizednyi pontossággal meghatároznunk még akkor sem, ha a kísérő leletek szerencsés esetben ebben némiképp segítséget is nyújthatnak. Egy célszerű relatív kronológiát azonban felállíthatunk. A régészeti megfigyelések - egymás követő rétegek szétválasztása, a népi kerámia korszakolása, az ónmázas keménycserép töredékek, huta üvegek, kovácsoltvas szegek típusba sorolása, pénzleletek értelmezése - önmagukban nem elégségesek a XIX. sz. első és második harmada közti időszak pontosabb meghatározására. Próbálkozásunkhoz segítségül kell hívni a történeti, irodalmi és levéltári források adatait is ahhoz, hogy a pípatöredékeken szereplő bepecsételések névanyagát megbízhatóan tudjuk helyhez kötni. Amennyiben sikeres az irodalmi adatok számbavétele az egyes agyagpipakészítö központokat illetően, úgy azzal is tisztában kell lennünk, hogy a bennük lévő információk keletkezési ideje rendkívül eltérő lehet. 13