Vig Károly: A nyugat-magyarországi peremvidék állatvilága kutatásának története (Szombathely, 2000)
TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS Az 1976-os esztendő új korszakot nyitott az Alpokalja természettudományi kutatásának történetében. A szombathelyi Savaria Múzeum Természettudományi Osztálya ebben az évben indította meg az Alpokalja Természeti Képé" kutatási programot. A program tervét 1975-ben HORVÁTH ERNŐ, a Természettudományi Osztály akkori vezetője fogalmazta meg. Az Alpokalja állatvilága" témakörben 1981-ig 43 fő kutató dolgozott, ez a szám a későbbiek folyamán némileg növekedett. 150 A program HORVÁTH ERNŐ halálával lezárult, eredményei három kötetben láttak napvilágot. 151 A Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósig 1993-ban bízta meg a Savaria Múzeum Természettudományi Osztályát az O^girT^védelmi -Körzet növény- és állatvilágának kutatásával. 152 Az intenzív gyüjtőtevékenység során a Természettudományi Oszt^fàuMkiÉarsai és az , \Alpokalja Természeti Képe" kutatási programban korábban részt vevő kutatók 1993-1994-ben összesen több mint 400 napot töltöttek a terepen. Gyűjtéseik anyaga jelenleg is feldolgozás alatt áll, az eredményeket ismertető tanulmányok ezidáig három kötetben jelentek meg. 153 A terület zoológiai feltárása a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium anyagi támogatása révén 2000-ben folytatódott. Az állattani és botanikai vizsgálatok elsődleges célja az Örségi Tájvédelmi Körzet nemzeti parkká alakításának tudományos megalapozása volt. Hasonló feltáró munka zajlott a tervezett Csörnöc-menti Tájvédelmi Körzet botanikai, zoológiai értékeinek megismerése céljából. A kutatást a BDTF Állattani Tanszéke munkatársai végezték (SZINETÁR és GYURÁCZ, 1993). Korábban a terület gerinctelen állattani értékeiről a nagylepkék kivételével gyakorlatilag nem rendelkeztünk adatokkal, a gerinces faunáról azonban jóval több ismeret halmozódott fel. 150 HORVÁTH E. (1981): Az Alpokalja kutatás hat esztendeje. —Alpokalja Természeti Képe, Közlemények 1: 15-20.; HORVÁTH E. (1987): Az Alpokalja kutatás kilenc esztendeje (1976-1984). — Praenorica Folia hist.-nat.,2\ 11-20. 151 Alpokalja Természeti Képe, Közlemények, 1 (1981); Praenorica Folia hist.-nat, 2 (1987); Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője, 20/2 (1991)! 152 VÍG K. (1995): ,Az ŐrségTermészeti Képé" kutatási program. — In: VÍG K. (szerk.): Az Őrségi Tájvédelmi Körzet Természeti Képe I. -Natural History of Órség Landscape Conservation Area I. — Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője (1992-95), 22/2 (Pars historico-naturalis): 11-35. 153 VÍG К. (szerk.) (1995): Az őrségi Tájvédelmi Körzet Természeti Képe I. - Natural History of Őrség Landscape Conservation Area I. — Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítőié (1992r95), 22/2 (Pars historico-naturalis): 294 p.; VÍG К. (szerk.) (1996): Az Őrségi Tájvédelmi .Körzet Természeti Képe - Natural History of Őrség Landscape Conservation Area П. — Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője (1996), 23/2 (Pars historiconaturalis): 307 p.; VÍG К. (szerk.) (1997): Az Őrségi Tájvédelmi Körzet Természeti Képe Natural History of Őrség Landscape Conservation Area Ш. — Savaria, a Vas megyei Múzeumok Értesítője (1997), 24/2 (Pars historico-naturalis): 197 p. 59