Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Szenczy Imre tanulmányai - Fehér fagyöngy, és európai gyimbor

Pirnáig (Szászország, É. sz. 51", a cseh határ közelében, egyben legészakibb termőhelye), északon az Erdős-Kárpátokig és Bukovináig, keleten Dél-Oroszországig (Dnyeper-térség, Krím), délkeleten Kisázsián át Perzsa-Kurdisztánig él (Hegi et al. 1981). Ezzel szemben az Eurázsia nagy területein honos, bore- omeridionális-szubmeridionális-eurázsiai-óceáni elemként ismert fehér fagyöngy (Viscum album L.) egész Európában megtalálható, az északi és keleti peremterületek kivételével (egyes területekről időközben kipusztult).

79. „Igen ritkán található, és ha megtalálták, nagy vallásossággal nyúlnak hozzá.”

80. Dietrich Franz Leonhard Schlechtendal (1794-1866) német botanikus, tanár, nevezetes műve a Langethallal és Schenkkel együttesen megírt német flóra (Flora von Deutschland, Jena, 1841-1864, 2400 táblával!), továbbá ő adta ki az egyik legrégebbi botanikai folyóiratot, a Linnaea-t is (1826-tól, Halléban, majd Berlinben). Ebben jelent meg R. A. Philippi növényföld rajzi tanulmánya is az Etnáról (Über die Vegetation am Ätna. VII, 1832, pp. 727-764 + Tafel XV.), amelyet Szenczy az Új Magyar Múzeum (1856 febr., p. 109-127.) hasábjain magyarra átdolgozva adott közre.

81. Jean Francois Philippe Caudin (1766-1833) svájci botanikus, hazája flórájának híres összegzője (Flora Helvetica l-VII. Sumptibus Orellii, Fuesslini et Sociorum, Turici, 1828-33). Különösen a pázsitfűfélék családjának alapos ismerője és feldolgozója volt.

82. Augustin Pyramus De Candolle (1778-1841) francia származású svájci család sarja, egyike minden idők legjelentősebb botanikusainak, többek között szabatos leírásai és természetes növényrendszere révén. Fia, Alphonse Louis P. P. De Candolle is neves botanikus volt, többek között neki köszönhető a botanikai nómenklatúra elveinek kidolgozása (1867).

83. közönséges aranka (Cuscuta europaea L.)

84. kénsavoldat

85. vasszulfátoldat

86. a léprigó (Turdus viscivorus L.) egyik kotabeli neve

87. A fagyöngy álbogyótermése csupán a madarak bélcsatornájának enzimatikus hatásai után képes egy másik fa ágához odaragadva kicsírázni, hogy szívógyökereivel a gazdanövény fatestéig hatolva új egyeddé fejlődjön. Ugyanakkor a termésfal sajátos nyálka- (viszcin-) és kaucsuktartalmú ragacsos nedvét ősidők óta a madarak és legyek megfogására használták (madár- és légyfogólép). Nymodon a madarak a saját „vesztüket" okozó madárlép alapanyagául szolgáló növény legfőbb terjesztői.

88. tölgyfán termett fagyöngy; Wangerin (1933-35) tanulmánya megfigyelési adatokkal alátámasztott részletes képet nyújt az európai fagyöngyfélék gazda növényeiről, köztük a tölgy (Quercus) nemzetség több fajáról is. Az elsősorban C. Frh. von Tubeuf fagyöngy-monográfiájára (Monographie der Mistel. München, 1923) támaszkodó munka utal rá, hogy a fehér fagyöngy (Viscum album L.) számos lombosfafaj mellett nagyon ritkán az Európában honos tölgyfajokon (Quercus) is előfordulhat. H. Preuss például a nyugat-poroszországi Stuhm járásból, Buchwalde mellől*(egy szurdok bejáratától), kocsányos tölgyről (Qu. robur) jelezte (fényképet is közöl). Ugyanakkor a Rajna tartományban, valamint Svájcban Sils, Domleschg, Genf és Chigny mellett megfigyelt előfordulások mind az észak-amerikai származású, ültetett vörös tölgyhöz (Qu. rubra) kapcsolódnak, annak ellenére, hogy a fehér fagyöngy Észak-Amerikából teljesen hiányzik (Hegi et al. 1981). A hazai irodalmat tekintve azonban érdekes, hogy inkább a régebbiek emlékeznek meg a Viscum album tölgyfán való lehetséges előfordulásáról. így például Augustin és munkatársai (1948) „csak igen kivételesen” a tölgyfák koronáján való megjelenését is említik. Soó (1970) rendszertani és növényföldrajzi kézikönyve szintén említi a (főleg hazai) tölgyeken való ritka előfordulását. Ezt Rácz és munkatár93