Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Bíró Friderika: Az épített környezet (település és építkezés)

vábbra is megmaradt. A díszített oromgerendákat és a zsúptartó széldeszkákat elbontották. A keresztbe futó oromgerendák he­lyett vízvetó párkányokat építettek, egyiket-másikat cseréppel bo­rították. A téglából épült oromfalakra azután a padlásszellőzők és a vakolathímek különféle variációit lehetett kialakítani. A díszítés­hez mészhabarcsot használtak, ami jól tapadt a vakolatra. A XIX. század végén s a századfordulón a már korábban emlí­tett kőszegfalvi vándorkőművesek terjesztették el Vas megye ke­leti felében és a Szombathely környéki falvakban az akkor éppen divatos mintákat. Kedvelt volt a szögletes szellőzÖlyukak körüli domború keret kialakítása, vagy a tagozatos, több részre osztott mezők alkalmazása. Szívesen feltüntették az oromfal emelésének idejét. Az is előfordult, hogy az évszám a ház építésének évét je­lezte, jóllehet az oromfalat később készítették. Az alkalmazott minták sok esetben már a kortársi művészet eklektikus stílusje­gyeit is magukon hordozták. Egy-egy minta gyorsan elterjedt a fa­luban, sőt annak határain túl is. A kőművesek érdeke azt diktál­ta, hogy minél változatosabb, minél cifrább mintákat kínáljon az építtetőknek, hogy azok szépérzéküknek és a divatnak megfele­lően választhassanak. Egy-egy minta sokszor végigvonult az egész falu oromfalain, de a környező falvakban is gyakran felfe­dezhető volt egy-egy mester divatos mintakincse. A népi építőművészetben a tégla megjelenésével új korszak kezdődött. A lakóházak külső díszítése újabb és újabb lehetősé­get és művészi kibontakozást kínált az építő kőművesmesterek­nek. A XVIII. századi falusi kisnemesi építkezés is szép számmal mutat fel téglából épült házakat. A paraszti építkezésben azonban csak a múlt század első évtizedeiben, mindenekelőtt a megye legnyugatibb részeiben tűnt fel és innét indult el hódító útjára. El­ső időkben a módosabb középparaszti rétegek körében terjedt el. A téglaházak noha még hosszú ideig megtartották a hagyomá­64. 1889-ben épült vakolatdíszes oromfal. Kenéz. Bárdosi János nyomán 65. 1888-ban épült vakolat­díszes, végtomácos lakóház. Előkertjét bosszú deszkákból készült kerítés és kiskapu zárja. Csákánydoroszló. SNF 327 51

Next

/
Thumbnails
Contents