Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Bíró Friderika: Az épített környezet (település és építkezés)

lyiségbôl) álló épületnél tudósítanak, „mórból rakott szoba kettő egymásba nyilló, egy mellette lévő keó kéményes konyhával, a többi pedig úgymint egy szoba egy konyha és egy istálló Talpra épült sövény falakra." Nemesbódön egy családi feljegyzésben is megemlékeznek az újfajta falazási módról: „...Mórozókra attam 14 forintot" - írta a gazda. Az égetett tégla viszonylag késón, csak a XIX. század második felében vált egyre gyakoribb építőanyaggá a Vas megyei paraszti építőkultúrában. A Szombathely, Kőszeg, Körmend határában a XVII-XVIII. században létesült téglaégetők, s a nagyobb uradalmak téglavetői a XIX. század elejéig szinte kivétel nélkül a mezővárosi és az uradalmi építkezéseket látták el téglával. Az 1700-as évek végén, a türelmi rendelet kihirdetése után Vas megye protestáns falvaiban az iskolák a mesterlakások, templomok és parókiák építéséhez azonban már gyakran használtak égetett téglát. A 19- század második felében az Őrségben és a környező falvakban a házépítő parasztemberek maguk vetették és maguk is égették ki a téglát. Az agyagos talaj alkalmas volt téglakészítésre. A kiásott agyagot jól összedolgozták, fából készült formákban formázták, a napon megszikkasztották, majd boglyákba rakva kiégették. Az 1870-es években olasz téglaégető vándormunkások is dolgoztak az őrségi falvakban. A téglaépítkezés már igazi mestermunkát kívánt az építőktől. A céhekbe tartozó kőműves- és ácsmesterek a XVIII-XIX. század fordulóján és az 1800-as évek elején még a mezővárosi építkezéseken kamatoztatták szaktudásukat. Ebben az időben Ausztria különböző területeiről, főként a stájer vidékekről vándorkőművesek és -ácsok érkeztek a nyugat-dunántúli falvakba. Minden bizonnyal ők építették Vas megye nyugati régiójában az első téglaházakat a XIX. század 20-as, 30-as éveiben. Közülük kerültek ki azok a mesterek is, akik a század második felében Őriszentpéteren, Ispánkon, Pankaszon, Kondorfán letelepedve felépítették a híres kódisállásos lakóházakat. Az ő kezük nyomán új építészeti stílus indult útjára, s honosodott meg Vas megye délnyugati tájain századunk elejére. Ezekről a késó^bbiekben még szó lesz. Messze földön híresek voltak a kőszegfalvi (Sobakfalu) és rábakethelyi kőművesek is. A múlt század második felében s a századfordulón vándorkőművesekként járták a Szombathely környéki és a keleti részek falvait. Ott, ahol éppen nem új házat építettek, újfajta díszes házoromzatokat emeltek a régiek helyére. A boronaházak, a földfalú és sövényfalú lakóházak építői azonban a legtöbb esetben névtelenül vonultak be a népi építőművészet történetébe. „Minden ember ért valamit a' fafaragáshoz. Ma már ugyan, minekutánna az Emberi mivelődés csinosabb lakhelyekre vágy, találtatnak némely épittő Mesterek, a' kikjet a' tehetősebbek az épittésre meg hívnak." Nemesnépi Zakál György 1818-ban azonban nemcsak az őrségi faépítkezés évszázados gyakorlatát eleveníti fel. Az építő parasztcsaládok mindenütt önerőből emelték házaikat és gazdasági épületeiket. Még a XVIII. 42