Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Bíró Friderika: Az épített környezet (település és építkezés)

parasztházainak építőanyagával, így joggal következtethetünk arra, hogy a XVI. századi erdős területek lakóházai is fából épültek. Néhány évtizeddel később azonban már pontosabb adatok alapján is képet kapunk a faboronából épült lakóházakról és gazdasági épületekről. A XVIII. századi hagyatéki leltárak, osztályos egyezségek szinte kivétel nélkül feltüntetik az örökhagyó ingatlanán álló építményeket, illetve az osztozkodás alapját képező lakó- és gazdasági épületeket. Vas megye vend-vidéki, őrségi és a nyugati határ menti területeiről, de a hegyháti és kemenesaljai területek nagy részérói egyaránt „lágy fábul", „lágy fa boronábul", „rozontos [rossz] fábul", „fenyőfa boronából" épült házakról tudósítanak ezek a jegyzékek. Az őrségi faépítkezés korai képi ábrázolása pedig már meg is jelenik a bajánsenyei református parókia pecsétjén. „Oratóriumot és Oskola Házat tsak öszve rótt Fenyő Fából építettek túladjon magok költségeken." Az egyházlátogató írta ezeket a sorokat 1803-ban az újonnan épült egyházi építményekről (PATAKY 1992). Mindennél többet mondanak azonban azok a XIX. század eleji leírások, amelyek a korabeli faépítkezésról adnak hírt, és már az építés menetét is ismertetik. 1818-ban Nemesnépi Zakál György az őrségi faépítészetról ad hiteles képet. „A' Házat az Eörseghi Ember maga épitti fábul, szomszédjainak és jo Embereinek segittségével." (NEMESNÉPI ZAKÁL 1818) Kossits József felsőszölnöki plébános 1828-ból való leírása a vend területek faépítkezését eleveníti meg. Ez az építési mód azonban mindazokra a nyugat-magyarországi területekre is vonatkoztatható, ahol a faépítkezés hosszú ideig meghatározta a paraszti építólcultúrát. „A hegybéliek mind eddig merő fenyőfából építenek mindenütt csak talpfájuk tölgy vagy gesztenye fa. A házakat szélesen faragott gerendákból rakják össze, a' ház külső szegletein a' két oldalról kiálló gerenda végek kettős lajtorját formálnának, ha csak azokat be nem kennék sárral. Az igy elkészült házakat belől, 's többnyire kivül is a' sárral való tapasztás által megegyenesítenek és agyaggal, némelykor mésszel is kifejéritenek." (KOSSITS 1828) Nemesnépi Zakál szintén hosszan foglalkozik az őrségi házépítéssel és a következől<:et írja: „A' Tölgy fákat laposra megfaragják, és azoknak végeit egymásba kaptsolván mint ugy nevezett Talpfákat alul helyeztetik, ezekre borona fákat (laposra faragott fenyőket) hasonlóképpen egymásba kaptsolva raknak, a' szerént a ' mint azt az előre kigondolt forma hozza magával. A' pallást csinosabban kibárdolt fenyólíből vagy mettzett Szalmával 's polyvával öszve gyúrt sárral vastagon meg Sározzák, és ki simítják. A' Házfödelet Olló-lábokra és Szelemenekre rakott ragokra, létzekre kötözött szalma Zsúp teszi. A' Födélallyát Hélnak, a' födelén hagyott ablakot pedig aknának nevezik. A' Szegleteket kancza zsúppal fedik, a' tetőt pedig agyag sárba kevert kan kévékkel (a' mellyeknek fejét két felül a' házra buktatják, és farkokat egymásba terittik) igen helyessen és állandóssan meg ormozzák." (NEMESNÉPI ZAKÁL 1818) A faépítkezés munkamene49. 1803-ban épült boronafalas épület és harangláb a bajánsenyei református eklézsia pecsétjén 50. Szintező. Boronabáz építésénél használt vízszintező. Lapját a faragott boronafalra állították. A szögre akasztott nehezék kilengése jelezte a falferdeségét. A tárgy a Pankaszi honismereti gyíXjteményben található 37