Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Szelestey László: „Hírök, nevök fennmarad ...” (Vasi betyárok faragott tárgyakon)

követően - de csak ekkor(!) - faragványokon is megjelenő betyár, Savanyú Józsi. Ám ő már nem az igazi, inkább hírhedt, mint híres. Alacsony, jelentéktelen kiilsejiï, semmitmondó emberként írják le a korabeli újságok. Ugyanakkor kegyetlen, fékezhetetlen és bosszúálló természetű is. Viszont nem ismert félelmet, rendkívül vakmerő volt. Végül azonban neki és embereinek is kelepcét állítottak. Tapolca környékén az erdő sűrűjében, egy tölgyfa alatt - mély álomba merülve - lepték meg a csendőrök 1884. május 4én. Életfogytig tartó fegyházra ítélték, s bár 22 évi raboskodás után szabadlábra került, a helyét többé már nem találta, s 1907ben önkezével vetett véget életének (FEISZT 1983). Ha nevét és tetteit dalba foglalta is a nép, az ő szerepe eredendően más volt, mint Sobrié. Az akkori szereposztás neki ekkor már nem kínált mást, mint a bukott betyár megjelenítését. így múlt el a legendás alakok dicsősége!... A múlt század utolsó harmadában ugyanis már szertefoszlottak az illúziók. Ezekre az évekre világossá vált, akiknek hajdan az igazságtevő nemes szerepét szánták, nem mások, mint - s most mi se féljünk kimondani (!) - zsiványok. 1881-től pedig a betyárok puszta léte is sokkal fenyegetettebbé vált. Ekkor állították fel - erdélyi mintára - a katonai fegyelem alá tartozó magyar királyi csendőrséget (TARR 1976: 67). A Savanyú Józsi elfogását „bemutató", szinte sorozatban kialakított sótartókon, tükrösökön és gyújtótartókon rendre ezek a szuronyos, kalapjukon kakastollat viselő egyenruhás alakok jelennek meg. Ám most már nemcsak ők „feketesznek", hanem a betyár. Savanyú Józsi is. (Látom, gyünnek a pandúrok. / Feketesznek, mind a sasok.) [ORTUTAY-KATONA 1975: II. Juta (Somogy) 4211 S bizonyára nem pusztán azért, mert maga az elfogott is ilyen ruhát viselt: egy-egy faragvány színeinek mindig is önmagukon túlmutató, beszédes szerepük volt! Mi tagadás, a feliratos munkák készítőinek a rokonszenve nem egyértelmű. Savanyú megalázó, ülő vagy guggoló helyzete világossá teszi, a hajdani büszke tartás rég a múlté. A közönséges rablóvá vált betyár végzete beteljesedett, sorsszerű. Azt kapta, amit megérdemelt. 671. Sótartó. 1900. Somogy megye. NM 51.04.1 Balázs Vendel munkája 353