Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)
Szelestey László: Faragó emberek, pásztorművészet
tárogatós zenésszel. A kompozíció érettebb megfogalmazásaival - az 1860-as évek elejétől - a soproni, illetve ekkor már a kismartoni fiókbörtönben is raboskodó faragópásztorok munkáin találkozhatunk. KésólDb 1880 és 1890 táján pedig Somogyban - feltehetően egy Sopronból oda vetődött egykori rab faragópásztor megoldásaitól inspirálva - elsősorban Balázs Vendel és a köré szerveződött juhászok tárgyain láthatjuk viszont. A szombathelyi és a soproni börtönt egyaránt jól ismerő másik alkotó, Vince Sándor viszont már egyértelműen az utóbbi fegyházban alakult kör tagjaihoz sorolódik. Jelenetei, alakjai, motívumai és stiláris megnyilvánulásai mind ezt támasztják alá. Egyazon évben, 1874-ben faragott fuszertartóinak egyikén a már ismert lakomajelenet, másikán a rabok védőszentjeként is tisztelt Madonna alakja látható. A múlt század végén - amint erről bevezetőnkben már ejtettünk szót - jelentős szemléleti és ebből fakadó egyéb változások figyelhetoli meg a népművészetben és ennek hatása, ha bizonyos eltolódással is, de tetten érhető a faragópásztorok munkásságában is. Megjelent egy régról ismert, ám újra felfedezett, fokozatosan általánossá váló technikai eljárás, a domború faragás. Ez a különféle famunkákat készítő mesteremberek által évszázadokon át alkalmazott megmunkálási mód leginkább szerszámokon, használati eszközökön és bútorokon jelent meg. Ezúttal viszont a faragópásztorok éltek vele szerte a Dunántúlon. Ez alól talán csak a nyugat-dunántúli területek voltak kivételek. Itt ugyanis nem tudott igazából meggyökeresedni. A régi-új kivitelezési módnak kétféle változatát ismerték és gyakorolták a fa- vagy szaru tárgyak készítői. A laposfaragásnál csak a motívumok közeit vájták ki, míg a reliefszerűen, dombormű jelleggel kialakított eljárásnál az egyes részletformákat is tovább faragták, alakították. Vas megyében, de minden bizonnyal a Dunántúlon is a pásztorművészet egyik legkorábban megjelenő, laposfaragásokból álló életművét a Batthyányiak]kerv2iú - Berki majorban élt - ihásza, Németh János hozta létre. 1868-ban született tükrösének ábrázolásai viszonylag tisztán, áttekinthetően jelennek meg a tárgy felületén. Az alkotó elkerülte a századfordulón már mind szélesebb körben tapasztalható barokkosán gazdag, a felületet szinte teljesen kitöltő üres, lélektelen cifrázást. A faragvány ennek ellenére több elemében is eltér a dunántúli emJékanyagtól. Megfogalmazásának elütő volta igazán csak akkor érthető, ha mellé helyezzük az Ikervártól alig néhány kilométerre levő Sáriban (Sárváron) juhászbojtároskodó Szálai Pál mindössze fél évtizeddel korábban faragott hasonló ábrázolását. A mindkét tükrösön ott látható agancsos állat Németh Jánosnál részletezőbb, naturálisabb kidolgozású. Szálai Pálnál viszont a kompozíció más elemeitől motiváltan, a képírás hagyományainak megfelelően átírt stilizálásban jelenik meg. Feltűnő az is, hogy az ikervári pásztor szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni a faalakzattal. Ezért - ellentmondva a kialakult ikonográfiái szabályoknak - nem az állatalakra merőlegesen, hanem ferdén eléhelyezve alakította ki. 646. Tükrös két oldalának rajza. 1863. Sárvár. Magángyűjtemény. Szálai Pál munkája 331
