Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)
Szelestey László: Faragó emberek, pásztorművészet
6l4. Mángorló. 1830-as évek. Lelőhelye nem ismert. SM 59.31.1 a juhászok közül kerültek ki, addig délen, Somogyban és Baranyában a faragás jeles egyéniségei csaknem mindig a kanászok voltak. Szép Ferenc - mindeddig - az egyetlen kivétel a vasi faragók közt, aki kanászként faragta tárgyait. Juhász ember volt a borotvatokjai révén ismert Györkös István is. Mintegy negyedszázaddal az első pásztorfaragások után, az 1820-as évek második felében alakítja ki három - eddig ismert munkáját. Szokatlan kivételként, feltehetően nem fegyházban raboskodva nyúlt a faragókéshez. Talán ezért is ütnek el olyannyira az akkori rabi tárgyaktól ezek a borotvatokok. Mindenesetre tény, az ő nevét mindmáig sehol nem találtuk a rablajstromokban, illetve a büntetóperi mutatókban. Györkös István a foltszerű hatást adó viaszberakást alkalmazta, s a dunántúli pásztorok között vélhetően ő kísérletezett először a poncolást idéző, pontszerűen megjelenő spanyolozással. Az általa készült tárgyak a borotva elzárására szolgáltak, s bár ilyen faragványok már a XVTII. század végén is feltűntek, igazából csak az 1820-as évektől jöttek divatba. Viszonylag kései megjelenésük ellenére is fontos tárgycsoportnak tűnnek. Vélhetően ezeken a kisméretű tárgyakon jelentek meg a dunántúli pásztorművészet első kiérlelt pásztor- és betyáralakjai. Ünnepélyes tartásban, többnyire oldalnézetben, síkszerűen kialakítva, jó összhangban a többi motívummal. Proporcionáltságuk, arányításuk kitűnően megoldott. Szinte hihetetlen, hogy már a korai darabokon is milyen érett, minden esetlegességtől, botlástól mentes megfogalmazásban láthatók az ember- és állatfigurák. Az időszak emlékanyagának ismeretében valószínűsíthetjük, hogy ezeknek a legkorábbi változatait a börtönök világát ugyancsak jól ismerő laki, répcelaki születésű Jana Józsi alakította ki. Alig volt tizenöt éves, amikor először kísérték áristomba, s ezt követően csaknem három évtizeden át gyakran élt rabkenyéren. Faragványai kivétel nélkül gyakori raboskodásai „gyümölcseiként" születtek meg. Az első, a csak rajzról ismert legkorábbi alakos ábrázolású borotv^atokja 1832-ben, az utolsó, egy nagyobb méretű tükörtartó doboz 1847-ben. Az ő életművében találkozhatunk a dunántúli pásztorművészet általunk ismert első nőalakjával. Ezúttal frontális, szembenéző megfogalmazásban. Ezt az egyik soproni raboskodása során, 1835-ben faragta. A női figura szerepeltetése talán összefügg azzal a ténnyel is, hogy éppen ebben az évben, a kiszabadulását követően házasodik meg az ugyancsak juhászcsaládból származó Kalmár Katalinnal, aki mindvégig kitart a példás életűnek nem éppen mondható juhász mellett. Gyermekük nem születik, de a végleg Pápőcon letelepedett házaspárt, mint a falu társadalmának megbecsült tagjait gyakran hívják keresztelőkre, esküvőikre, keresztszülőkként, illetve tanúkként. A sokat próbált, tehát rabviselt ember idővel bizonyára tekintélyt szerzett magának, amit az bizonyít, hogy juhászból előbb bérlő, majd élete alkonyán magánzó lesz. Mivel faragványai kivétel nélkül datáltak, időrendben is követhető közel két évtizedet felölelő munkássága. Stílusa, kompozíciós •BM