Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Horváth Sándor: Népszokások, vallásos élet

nonos fedelű Mária-ház, melyben a felöltöztetett Mária-szobor mögé kis szentképeket ragasztottak, köré papírvirágokat helyeztek, és a szobrot holdsarlóként öleli körül az egykori menyasszonyi viaszkoszoriá. A kápolnácska tetejére apró keresztet állítottak. A múzeumi feljegyzésekből tudjuk, hogy például 1928-ban Rábagyarmaton Joó Györgytől vásároltak kis házi „káponát", majd egy év múlva ismét Rábagyarmaton vettek egy házikápolnát, s 1938-ban pedig kis szekrényben egy „Szerecsen Máriát" vettek Jakon, Juhász Istvánéktól. Ezeket, mint a többi Mária-házat és a szentek szobrait, a szobában, kiemelten becses helyen, gyakorta „szent sarokban" tartották. Talán a felsoroltak egyikével azonos lehet az előbb bemutatott, beazonosítatlan tárgy. A legpompásabb, naiv bájú vasvármegyei Mária-ház Pinkaszombatról származik. A sötétkék alapon fehér pontozással és vörös körökkel ékesített szekrénykében - melynek ajtaja hiányzik - egy kezdetlegesen toldott, öltöztetett Mária-szobor áll: karjára művirág koszorút tettek. Az eddig sorolt Mária-házakat is nevezik néhány helyen „oltárnak", de szekrénykében helyezik el a szobrot. Egyetlen olyan vasi - tulajdonképpen - Mária-házat ismerünk, mely valóban primitíven kidolgozott oltármakett, benne - a szentségtartóban Mária-szobor áll. A szentségház tetején Isten Báránya, mellette három-három gyertyatartó és egy-egy angyal. (Az egyik angyal már hiányzik.) Az Oltáriszentség őrzésének helyét az „oltáron" egy alsó, kisebb ajtó jelzi. E vasi oltár fából faragott és festett. A szél és a talpak karéjozásával, csillagos és szíves festésével babaházszerű és szinte negédes bájt sugárzó az a házioltár, melynek lelólielyét nem ismerjük. Három „falfülkét" alakítottak ki a kéttornyú templomokat utánzó, papírral bevont, kis szentképekkel applikált felsólendvai (ma: Gornja Lendava) házioltáron. Mária-szobrokat nem állítanak mindenkor házikápolnába, néha csak magában áll a polcon, a sublót vagy a szekrény tetején. A Madonna-szobroknak két típusa terjedt el régiónkban: a fodros hajú, az eredetit utánzó nagycelli (Mariazeil) kegyszobor mása, valamint az ugyancsak máriacelli Madonnának nevezett, de Príbramban készített Madonna-szobor. [Príbramról: Wallfahrt (...), 1984: 263-268. A dél-csehországi búcsújáróhely (gyakran csak Svatá Horénak emlegetik!) Szűzanya-szobrát hazánkban másutt is nagycelliként tartják számon (Vö.: VARGA 1970: 14)]. EIÓIDbire a vasvári Mária-ház szobra a példa (Id.: BÁLINT-BARNA 1994: 46), utóbbira pedig egy Szombathelyen gyűjtött darabot vehetünk elő. Ennek abban a családban, melynek birtokában volt múzeumba kerülése előtt, csodás története van. A szombathelyi téglagyári gödör helyén még mocsár volt, amikor nagyanyjának a nagyanyja - így az adatközlő 1957-ben - „egyszer éjféltájban felébredt álmából, és ellenállhatatlan erőt érzett arra, hogy kimenjen a házból az útra. Amint kiment, kékes fényt látott a mocsár közepén, a közepe piros volt, olyan, mint egy szív. Nem gondolt semmire, csak ment feléje. És csodák csodája, lába nem süppedt el a híg latyakban, és amint ment, elérte az imbolygó lángocskát. 288