Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)
Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken
A .bíróválasztási korsó plasztikus díszítése Különlegesen szép a karakaiak bíróválasztási korsója, mely 1798-ban készült. Ez egy „keskeny talpú, kerek, hosszasan hasas, nyakas, peremes, öblös szájú, fedett orrkiöntős, egyfülű, kívülbelül zöld mázas, zöld színű, domborművekkel gazdagon díszített cserépkorsó. A domborművek szentképeket ábrázolnak „stilizált virágok közötf - írta le a tárgyát 1951-ben Dömötör Sándor. A feliratból, mely a korsón van, azt is megtudhatjuk, hogy Kis János, Vasvári János, Csáki Ferenc együttesen csináltatta. A jeles alkotáson középütt kálváriajelenetet látunk, a szenvedő Krisztust a kereszten Máriával és Mária Magdolnával. Lábuk alatt Jézus véréből sarjadt virágok. A korsó bal oldalán pedig ovális keretben vértanú szent, Nepomuki Szent János alakja tűnik fel korpusszal, kezében a vértanúságot jelöló' pálmaággal. Tőle kissé távolabb olasz korsóban írisz, a szeplőtelen fogantatás jelképe. A korsó másik oldalán az eló'zőhöz hasonló ovális keretben Szent Quikinust véljük felfedezni. Egy másik füles korsó is az edényre került, szintén íriszábrázolással, itt a virág fölött még a három királyok csillaga is megformázásra került. A mesterember munka közben ^^ Munkaábrázolás viszonylag kevés a céhtárgyakon. Érdekes a kőszegi ötvösök pecsétjének képe, ahol Szent Eligiust láthatjuk aki maga is ötvös volt - műhelyben munka közben. Ez a megjelenítési forma közkedvelt és elterjedt volt az aranymívesek körében, hiszen szinte teljesen megegyező mását a gráci ötvösök céhpecsétjén is megfigyelhetjük (NAGYBÁKAY 1985). A vargacéh pecsétnyomóin viszont egyáltalán nem szokatlan a munkafolyamat megjelenítése. A mester rendszerint háromlábú széken ülve az alacsony munkaasztalon bórt puhít. Ezt a műveletet láthatjuk a szentgotthárdi vargacéh 1673-ban készített pecsétjének lenyomatán. Ugyancsak kedves kép a szombathelyi csizmadiacéh 1799-ben készített pecsétjének vándorkönyvben fennmaradt lenyomatának ábrázolása is, ahol a mester látható kezében tartott művével. A jaki gerencsércéh korsója 1835-ben készült. Gazdag plasztikus díszei közül a fazekas alakját kell kiemelnünk, akinek egyik kezében kis edény, míg a másik oldalon kézikorongon pohárka látható. Nem messze tőle virágtő, melynek lehajló ágán kismadár talált magának megfelelő helyet. 4ll. Kőszegi ötvöscéh 1650-ben készült pecsétjének lenyomata, Szent Eligius püspök, az ötvösök védszentjének ábrázolásával. Kőszeg. JMM 56.439.1 Nagy Zoltán 227