Károlyi Mária: A korai rézkor emlékei Vas megyében (Szombathely, 1992)
Jánosházi házunktól alig egy méterre délre további építmény gödrének részletét bontottuk ki, amely lépcsősen mélyült az 1.45 m mély alapig. A gödör méretéből következtethetően valószínűleg újabb lakóház alapját lehetne itt is feltárni. A teljesen kibontott házalap feltöltéséből kis korai rézkori, a lengyeli kultúrához tartozó kerámiaanyag és néhány kőeszköz került elő, az alábbiakban e leleteket ismertetjük. Megemlítjük, hogy az I. ásatási területen szórványként előforduló korai rézkori kerámiatöredékek (lO.t. 1-14) arra utalnak, hogy az általunk feltárthoz hasonló házakból álló település feltehetően 200 m hosszan húzódott a mocsaras lapály fölött emelkedő magas parton. Ez a megfigyelés egybeesik a már említett személyi településről közölt adatokkal, ahol az átvágott talajmetszetben ugyancsak 200 m hosszúságban észlelték az egykori település nyomait. Mindebből arra következtetünk, hogy kis házakból álló, talán időszakos kisebb településről van szó mindkét helyen, hiszen a lengyeli kultúrának ismerjük hosszú, földfelszínen épült házakból álló és tartós nagy településeit is. 4. tábla: Az 1. ház feltöltéséből előkerült leletek /1 - Amfora hengeres nyakának töredéke, sima peremmel, a nyak aljánál kiugró váll indításával. Anyaga tömött, néhány kavicsszemmel, simított, világosszürke. (68.29.473) /2 - Kétfülű fazék tölcséresen kihajló nyak-válltöredéke, egyenesen levágott peremmel, a perem alatt induló és a vállra támaszkodó kerek füllel. Anyaga repedezett, durva felülettel, sárgásszürke. (68.29.483) /3 - Kétfülű fazék oldaltöredéke, a vállról induló kerek fül csonkjával. Anyaga simított, vöröses-sárga. (68.29.498) /4 - Kétfülű fazék peremes nyak-válltöredéke, enyhe S profillal, a peremből induló és a vállra támaszkodó szalagfüllel. Felülete simított, szürke foltos sziéna barna. (68.29.484) /5 - Valószínűleg hastöredék, gyenge vízszintes törésvonallal, belül töredékes. Felülete simított, drapp színű. (68.29.530) /6 - Vaskos szalagfül töredéke, külső felülete simított, sárga. (68.29.529) /7 - Kétfülű fazék peremes nyaktöredéke, enyhe S profillal, a perem alatt induló és valószínűleg a vállra támaszkodó kis kerek fül csonkjával. Felülete simított, világossárga. (68.29.500 és 504) /8 - Amfora válltöredéke, hengeres nyakból induló enyhe hajlattal. Felülete simított, szürkéssárga. (68.29.509) 7