Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

domásul vették, elismerték, természetesnek tartották. Tekintve, hogy ő a vallási „hitvilághoz" és nem a közösség „hiedelemvilágához" tartozott, személye nem került bele a hiedelemmel kapcsolatos mondákba. Elbeszélésanyagban is ritkán fordul elő. Leginkább csak akkor, ha a katolikus pappal konfliktusba kerül. Erre vonatkozólag csak a muravidéki falvakban, illetve a nem magyar nyelvű, vegyes vallású burgenlandi településekben találtam történeteket. Az ilyen konfliktus tisztázása során általában annak a felekezetnek a papja kerül ki pozitív személyként, amelyik számbelileg vagy aktivitása szerint erősebb. Az egyházi előírások alapján senki sem kerülhetett katolikus papként szülőfalujába. A püspök döntött arról, melyik plébániára kell mennie. A község lakóinak kevés lehetősége volt a felsőbb határozat megváltoztatására, az oda helyezett katolikus papot meg kellett tartaniok. Az egyedülálló plébánosok kénytelenek beilleszkedni híveik életformájába, akkor is, ha ők annak tartalmát legtöbbször éppen úgy nem értik meg, mint a lakosság az övékét. A teológiai képzés igen kevés segítséget nyújt ahhoz, hogy az utat a vallás tételei és a falubeliek hiedelemvilága között megtalálják. Ez a hiedelemvilág gyakran erősebb, mint a vallás, illetve az egyházi cselekmények, sőt bizonyos mértékig maga a plébános is a hiedelem eszközévé válik. Akkor is, ha tekintélyre tesz szert, a plébánia és a falu között a mindennapokban nem tudja a hiedelembeli kettősséget teljesen kitölteni. A katolikus paraszti közösségek tagjaitól mindig hallható vélemény, hogy: „Az nem ember, az pap." Ez elsősorban arra utal, hogy a katolikus papot bizonyos mértékig „mithikus személynek" tekintik, személyes életét nem értik meg, cselekményeire szükség van, de azokat amolyan varázslásnak veszik. Tudomásul veszik, hogy nőtlen, annak kell maradnia, de ugyanakkor a nőtlenséget nem tartják természetesnek. Újra és újra elhangzott a megjegyzés, hogy aki nem nős, nincsen családja, az nem tudja a mindennapi gondokat megérteni, és ha okos ember is, nem adhat praktikus tanácsokat. Ismételten meg kellett állapítanom, hogy a falu vallási életében a „hitbeli materializmus" egy formájával találkozunk, amely lényegében gyakran nem más, mint egy csereüzlet, a hit konzumálása. Csereüzlet annyiban, hogy földi javakat vagy egészséget kérnek, azért imát vagy szintén földi javakat ajánlanak fel. A hit konzumálása annyiban, hogy a hitre, a vallásra felépített egyházi cselekményeket, attól elszakítva használják fel. A „hókuszpókusznak" igen komoly jelentősége van az itteni néphitben is. S éppen ez a tájunkon belül is állandóan visszatérő kifejezés ad választ arra, miért tulajdonítanak a papnak különös erőt. „Neki hatalma van!" Ezalatt azt értik, hogy bűnöket bocsáthat meg, de a feloldozást Isten nevében meg is tagadhatja. A meg- és beszentelésben olyan mágikus erőt vélnek felfedezni, amit gyakran a ráolvasással azonosítanak. A tisztító célzatú megfüstölés és a szenteltvízzel való meghintés a templomból kikerülve a gazdasági életben a boszorkány elhárítására, betegségek gyógyítására szolgál. Már maga a keresztség szentségének kiszolgáltatása is átmegy a földhöz kötött hiedelemvilágba. Amíg a csecsemő kereszteletlen, a gonosz ismeretlen erejének hatalma van rajta, az megronthatja, kicserélheti, az anyának és ezen keresztül a gyereknek árthat. A papot szokásszerűen tisztelik, félnek tőle, de nem értik meg és, éppen emiatt, háta mögött ki viccelik. A trufák humora mögött hitbeli, avagy a pap nőt-