Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)
A FALUTÁRSADALOM IDEGENÉI Egy, a történelem során kialakult többnyelvű tájon belül nem lehet, illetve nem szabad egy csoportot úgy kiszakítva megvizsgálni, hogy a többiek életformáját, kultúráját figyelmen kívül hagyjuk. Különböző faktorok hatásaként az anyagi és a szellemi kultúra területén feltűnő azonosságok állapíthatók meg, amelyeket azonban csak akkor tudunk felfedezni, ha hosszabb időt töltünk el a kutatási területen, és nem egyes jelenségeket, hanem azok összességét igyekszünk megismerni. Rövid ideig tartó, egy-két hetes, egy témára irányított terepkutatás során nem tudjuk megválaszolni azt a „miértet", amellyel a közösség a jelenség kultúrökológiai helyét megszabja. Még kevésbé tudjuk azokat az íratlan törvényeket felfedezni, amelyek a belső, hagyományos életforma minden egyes megnyilatkozását szabályozzák. Számunkra nem jelentéktelen annak megállapítása, hogy egy jelenség a falu minden lakójának életében hat, avagy csak egyes személyekre vonatkozik. Egységes faluközösség sohasem létezett és ma sem található. A zártnak tűnő falvak társadalmi viszonyait és annak a közösség kultúrájára gyakorolt hatását ritkán vizsgáljuk meg behatóan. így pl. ha egy faluban két személytől a hagyományos halászat eszközanyagát és azok használatát rögzítjük, még mindig nyitva marad a kérdés, hogy ebben az esetben a közösség, vagy csak két - azon belül élő - személy ismerete áll előttünk. Mesemondó falu sem létezett, viszont majdnem mindegyikben volt néhány mesemondó. Ha csak mesét keresünk, eredményhez jutunk, de nem tudjuk megválaszolni, hogy a rögzített elbeszélés az egységes falu kultúrájához tartoznak-e, avagy azon belül csak egyes kisebb csoportokhoz. Minden egyes hagyományos közösségnek megvan a belső rétegeződése, ami nemcsak szociológiai téren hat, hanem a kultúra különböző formában megnyilvánuló intenzitását is irányítja. A falu nemcsak szerek szerint oszlik meg, hanem az egyes családok vagyoni helyzete, különböző okokból fakadó társadalmi rangja, rokonsági kapcsolatok stb. a bentélők számára tisztán elhatárolt korlátokat szabnak meg. A számunkra gyakran ismeretlen „íratlan törvények" minden egyes személy helyét előírják. Ezek vonatkoznak az úgynevezett régi családokra, de még fokozottabban, azokra, akik valamilyen okból kifolyólag kívülről települtek be. Ők akár tudatosan távol tartják magukat ettől az életformától, akár megkísérlik a bekapcsolódást, minden esetben súlyos konfliktusokkal kell megbirkózniok. Erről saját példámon keresztül szereztem tapasztalatokat, s így vizsgálataimat erre a kérdésre is kiterjesztettem. Amikor Európa különböző országaiban eltöltött tanulmányi éveim után Ausztrián belül hagyományos kultúrával rendelkező magyar közösségre vágyva Burgenlandban megkezdtem kutatásaimat, azt hittem, hogy a közös nyelven keresztül oda is fogok majd tartozni. Hamarosan világossá vált azonban számomra, hogy ez nem lehetséges, itt én mindig csak a „magyar ember" maradok, azaz 87