Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

BEVEZETÉS A magyar, illetve a magyarországi mesekutatásnak olyan jelentős történelme van, amit nyugodtan és büszkeséggel tehetünk le az egyetemes európai néprajz asztalára. Ez nemcsak az eredményekre, hanem a módszerekre is vonatkozik. Szándékosan használom a „történet" helyett a „történelem" kifejezést, mert a magyarországi kutatás minden korban belekapcsolódott az egyetemes európai meseanyag feltárását célzó tevékenységbe. A 19. és a 20. század folyamán ható szellemi áramlatok állandóan hatottak a magyar kutatásra. Ez azonban sohasem jelentett szolgai másolást, hanem olyan megvalósítást, amely ugyan a kontinensünkön ható áramlatoktól indítékot kapott, de ugyanakkor az egyes korszakok magyar hagyományos kultúráját tükrözte. Azt sem hallgathatjuk el, hogy főleg a huszadik század második felében a magyar módszerek is komoly mértékben hatottak a nemzetközi szemléletre. Elmondhatjuk, hogy ez a kutatási tevékenység kezdettől fogva „két arcú" volt: magyar és európai. Nehéz, és ebben a kötetben fölösleges is lenne, azt a sok nevet felsorolni, akik nemcsak magyar, hanem európai rangot is elértek. A burgenlandi magyar paraszti települések elbeszélőkultúrájának összefoglaló vizsgálatát célzó társadalomnéprajzi (Szociálethnológiai) munkában nincs is erre szükség. Azt sem tartom fontosnak, hogy az osztrák mesekutatás történetét itt részletezzem. Erről már a közelmúltban elhalálozott Karl Haiding olyan kimerítő leírást adott, amely szakmai igényeinket minden téren kielégíti. Ugyancsak ő foglalta össze a burgenlandi elbeszéléskutatás történetét is. Megállapításai a szakemberek előtt ismertek, itteni megismétlését feleslegesnek tartom. A francia felvilágosodás hatására aktívvá vált rigai evangélikus lelkész, Herder, sokoldalú tevékenysége hatott az európai mesekutatás kezdeteire, de közvetve a néprajztudomány kialakulására is. A kor szellemi áramlataiból fakadóan Grimm olyan egyéni utat alakított ki, amelyik Bécsben is komoly mértékben érezhetővé vált. Voigt Vilmos megállapítása szerint a 19. század elején itt élő Gaal György is az ő hatása alatt és szellemében gyűjtötte össze a becsben állomásozó magyar huszároktól azt a meseanyagot, amelyet ugyanebben a városban 1922-ben német nyelven adott ki. Ezt nemcsak azért tartom megemlítésre méltónak, mert Gaal munkája volt az első olyan magyar, tudományos értékű mesekutatási alkotás, amelyik akkor Európának elsőként mutatta be a magyar hagyományos szellemi kultúra egy részletét, hanem azért is, mert ebben a korban sok, a magyar középnemesi és polgári rétegből származó személyiség élt Bécsben, akik egy akkori birodalom központjából a hazai szellemi élet kialakításáért küzdöttek. Személyiségek, akik a megrekedés veszélyébe került magyar életből Bécsbe kerülve összetalálkoztak az európai szellemi áramlatokkal és azokat magukon átszűrve közvetítették népükhöz. Amikor a magyar határtól nyugatra élő kis maroknyi csoport elbeszélésanyagát útjára bocsátom, kötelességemnek tartom azokra emlékezni, akik már korábban Bécsből szolgálták népük ügyét.