Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

sere fordítottam a szót, inkább arról beszélt, hogy annak idején, hogyan és mennyit mesélt. Nagyon megkéstem nála, a mese csak akadozva jött, inkább csak egyes motívumokat említett meg. Szabadkozott is, hogy már régen leszokott ő az ilyesmiről, miért nem jöttem húsz évvel korábban. Annak ellenére, hogy sokat beszélgettünk egymással, és hangszalagra is sokat vettem, ebben a kötetben csak három meséjének jutott hely. (Szöveggyűjtemény 67., 68., 69. sz.). Ebből a kevésből nem tellett hajdani mesekincsének megismerésére. Csak azt élhettem át, hogyan mondta el magányosságban megrekedt életének végefelé azt, amit fiatal korából még vissza tudott hívni. Lassú beszédű ember volt, de ahogy mesére fordította a szót, még lassabbá vált. Hangját felemelve egyenként jöttek a szavak. Arcán egy izom sem rándult és kezei is nyugodtak maradtak. Székén hátradőlve, feszes tartásban ülve mesélt. Ha szociális igazságtalanságra, emberi megalázásra fordult a sor, a szavakat még jobban tagolta. (69. sz. Kis Miklós) Gyuri bácsi nagyszülei és szülei otthon magyarul beszéltek. Németül, csak a munkavállaláshoz legszükségesebbet tudták kifejezni. Ő maga már, amikor ez a terület Burgenlanddá vált, jobban a német szóra kényszerült, de a nyelvet sohasem tanulta meg teljesen. Imádkozni és énekelni haláláig csak magyarul tudott. Lánya már nagyobb gyerekkorában szolgálatba ment német nyelvű családokhoz és így aztán később is jobban és szívesebben beszélt németül, mint magyarul. A magyar rádiót nem is hallgatta és olvasni is csak németül olvasott. Fiát már a német szóra nevelte rá. Ami abban nagyapja meséiből megmaradt, azt ő már német nyelven adta tovább. 64 »